Légy te a változás, és tedd jobbá a világot!

2023. március 27. (hétfő)

Légy te a változás, és tedd jobbá a világot! Ezzel a szlogennel hívta fel a figyelmet a természetes vizek védelmére a Nők a Balatonért Egyesület. A hagyományos, víz világnapjához kapcsolódó rendezvényükön természetesen ismét a magyar tenger volt a középpontban. 15 balatoni helyszínen rendezték meg programjukat, melynek célja, hogy játékos keretek között hívják fel a figyelmet a környezetvédelemre.

A Vörösmarty utcai óvodások műsorával kezdődött a program. Az óceán élővilágát varázsolták a Zenepavilon színpadára. A rendezvényen Bajzikné Panni is előadta Balatonnal kapcsolatos versét. A Nők a Balatonért Egyesület évek óta küzd azért, hogy minél többek figyelmét felhívják a magyar tenger védelmére. Az ez évi szlogen a változtass most lett, jelkép pedig a kolibri.

„Azért, mert cseppenként hordja a vizet és így cseppenként tegyünk és vigyázunk a vizért. Tehát az a szlogen, hogy légy te a változás, és tedd jobbá a világot. Én ezt ajánlom mindenkinek, hogy tegyük jobbá a világot és főleg a vizeinket. Mert Isten nem azért teremtette nekünk, hogy tönkretegyük, hanem azért, hogy éljünk vele.”   – osztotta meg Vetőné Zeke Erzsébet a NABE Keszthely és Vidéke Csoportjának vezetője.

A civil szervezet elhozta óriás társasjátékát, valamint különböző vizeket is kóstoltattak az érdeklődőkkel. Újdonságként szervezték meg a Balatoni Kincskereső Játékot is, mely rögtön népszerű lett.

„Nekünk nagyon tetszik, nagyon szeretjük. Minden ilyen rendezvényen részt szoktunk venni. Nagyon élvezzük mi is, a gyerekek is, úgyhogy örömmel jövünk mindig.”  – vélte Hujberné Mészáros Katalin.

A helyszínek felfedezése mellett balatoni versek és dalok ismerete is fontos volt a megfejtéshez. Volt olyan állomás, ahol egy értelmes szót kellett a betűkből kirakni. A gyermekek is nagyon élvezték a nem mindennapi feladatokat.

„Nagyon szeretem ezeket a kincskeresős játékokat, meg minden ilyesmit, mert ez a kedvenc játékom.” – emelte ki Váradi Szonja„Igen és most erre is jelentkeztünk, mert ez is szimpatikus volt és nagyon jó eddig.” – tette hozzá Gálosi Luca Adrienn.

A víz világnapi rendezvényen ajándékokat is kaptak a résztvevők. A programot összesen 15 Balaton-parti településen szervezték meg egyidőben.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek