„Legyen a zene mindenkié!”

2017. március 7. (kedd)

Különleges hangversennyel emlékeztek az egyik legnagyobb magyar zeneszerzőre

Különleges hangversennyel emlékeztek az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára vasárnap. A keszthelyi Helikon Kórus és a hévízi Illyés Gyula Általános Iskola Gyermekkara előadásában kizárólag Kodály-művek csendültek fel a Festetics kastély tükörtermében.
50 éve, 1967. március 6-án hunyt el hazánk egyik legnagyobb zeneszerzője, zeneoktatója, Kodály Zoltán. Ebből az alkalomból szervezett hangversenyt a keszthelyi Helikon Kórus, a hévízi Illyés Gyula Általános Iskola Gyermekkarának közreműködésével. A szervezők igyekeztek a repertoárba egyházi dalokat, megzenésített verseket és népdalokat is beválogatni. A jeles évforduló alkalmából zsúfolásig telt a Festetics kastély tükörterme.

„Szeretem a koncerteket először is. Fiatalkoromban énekkaros voltam, a párom szintén énekkaros, sőt itt, ebben az énekkarban szerepelt. Győrbe elköltözött, ott laktunk egy darabig, és onnan augusztusban, a múlt évben visszajöttünk. A kultúrát azt nem felejtjük el, és muszáj volt eljönni erre az énekkari próbára, vagy koncertre.” – mondta egy résztvevő, Oplaznik Miklós.

Kodály Zoltán egyik legnagyobb álma az volt, hogy a 2000-es évekre minden gyerek képes legyen kottát olvasni, és része lehessen egy alapfokú zenei oktatásban- hangzott el a neves zenepedagógus méltatásában. A Helikon Kórus karnagya, Kendeh Gusztávné szerint azonban mára rosszabb helyzetben van a zenei nevelés, mint Kodály idején. Ezért is tartja fontosnak a kórusok fenntartását és a hangversenyeket.

„Kodály Zoltán nagyon sokat adott nekünk, amivel sajnos, azt kell hogy mondjam, énektanárként, karvezetőként, hogy nem olyan nagyon tudunk élni. Mi az a sok? Elsősorban, mint pedagógust ismerjük nagyon, és kiváló zeneszerzőként nagy műveknek, a Psalmus Hungaricusnak, a Budavári Te Deumnak, a Háry Jánosnak, Székely fonónak, tehát nagy műveknek az alkotójaként, és a csodás kórusművek alkotójaként.” – tájékoztatott Kendeh Gusztávné, a Keszthelyi Helikon Kórus karnagya.

Kodály Zoltán szívügye volt a gyerekek zenei oktatása, így számos gyakorlásra alkalmas művet írt az apróságok számára. Ezekből elevenített fel néhányat a hévízi Illyés gyula Általános Iskola Gyermekkara. A kórus tagjai nagyon lelkesen énekelték a Kodály-műveket, és szépen kiegészítették a Helikon Kórus komolyabb hangvételű dalait.

Forrás: Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/7802/legyen-a-zene-mindenkie/