Lengyelországban vett részt 3 hetes szakmai gyakorlaton 12 VSZK-s diák. Az iskola az Erasmus+ programban nyújtott be sikeres pályázatot, ennek köszönhetően utazhattak el a diákok október végén. Ma délelőtt a gyakorlatot igazoló bizonyítványt vehették át az intézményben.
A diákok ünnepélyes keretek között a VSZK igazgatójától vehették át az a tanúsítványt, amely igazolja, hogy teljesítették a 120 órás szakmai gyakorlatot. A tanulók egy lengyel szállodában ismerkedtek a főzés, a felszolgálás és a vendégfogadás mikéntjével. A fiatalok saját bevallásuk szerint nagyon sokat tanultak a három hét alatt.
„Nagyon sok szakmai tapasztalatot szereztünk, amit a munkahelyünkön kaptunk. Nagyon barátságosak voltak velünk, és rengeteg új konyhatechnológiai módszert tanultunk, új fűszereket ismertünk meg, új ételeket. Voltak olyan ételek képzeljétek, amit én nem szerettem. Kimentem a lengyelországi szakmai gyakorlatra, és megkedveltem, megtanultam megfőzni.” – mondta Hosszú Kevin, a ZSzC Keszthelyi Vendéglátó Szakgimnáziumának diákja.
A diákok Ostrów Wiekopolskiban teljesítették a gyakorlatukat. A fiataloknak a munka és a tanulás mellett kirándulásra is volt lehetőségük. Megismerkedhettek a lengyel kultúrával és néhány nevezetességgel is. Arra is volt rálátásuk, hogy miben különbözik a lengyel és a hazai vendéglátás.
„Ugyanúgy dolgoznak, ugyanúgy szolgálnak fel, mint itthon, talán annyi különbséggel, hogy talán kicsit temperamentumosabbak, mint itthon. Nagyon kedvesek voltak mindig velünk és barátságosak, jól fogadtak minket a szállásunkon is. A munkahelyemen is, a Kevin gasztronómiában dolgozott, vendéglátásban, én meg recepciósként.” – tette hozzá egy másik tanuló, Horváth Júlia.
A pályázatot az intézmény pedagógusai adták be, a sikeres projekt több éves munka eredménye. A szakmai gyakorlatról mind a vendéglátók, mind replicas relojes pedig a hazai tanulók és pedagógusok visszajelzései pozitívak voltak. A diákokat a nyelvtudásuk és a szakmai kompetenciájuk alapján választották ki.
„A tanulók külföldi munkahelyeken szerezhetnek szakmai tapasztalatokat, és emellett persze olyan személyes kompetenciákat is el tudnak mélyíteni, mint a problémamegoldó képesség, az önálló feladatmegoldás. Azt gondolom, hogy azok a tanulók, akik ezen részt vettek, részt vehettek, óriási előnnyel fognak majd a munkaerőpiacon megjelenni.” – emelte ki Fisli István, a ZSzC Keszthelyi Vendéglátó Szakgimnáziumának igazgatója.
Az Erasmus+ programban két alkalommal van lehetőségük a diákoknak külföldre utazni. Lengyelország mellett Németországban is részt vesznek a VSZK tanulói szakmai gyakorlaton, ide már egy másik csapat utazik az intézményből.
Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9279/lengyelorszagban-jartak-a-vszk-sok/?fbclid=IwAR0nvV6tdoHxCo42oui6wPozP7Uv10ZFHB5qAr3tuspz5KS7M7zf6uLz4Ao