Májustól elérhetők a vármegyebérletek

2023. március 1. (szerda)

Május elsejével érkezik a buszra és vasútra is érvényes havi országbérlet és vármegyebérlet. Az új eszközökkel a tömegközlekedést rendszeresen használók költségei csökkennek, így érdemes lesz ezeket igénybe venni. A MÁV-Volán Zrt. azt reméli, hogy az új tarifatermékkel még versenyképesebb lesz a helyközi közösségi közlekedés, és a pozitív hatása a belföldi turizmusban valamint a vendéglátásban is megjelenik majd.

A MÁV-Volán csoport járatain mintegy 700 millióan utaztak 2022-ben. A vállalat január végi közleményében úgy fogalmazott, reményeik szerint idén a közösségi közlekedésnek több tényező is lendületet adhat. Ilyen az üzemanyagárak emelkedése, az utasigényeket jobban figyelő új menetrend, vagy a komfortosabb járművekkel folyamatosan bővülő autóbusz-állomány. Mellettük szólhat a bérletek újítása is.

„Bevezetjük a kedvezményes vármegye bérletet is. Május elsejével buszra és vasútra egyaránt érvényes havi ország bérletet és vármegye bérletet ajánlunk. A vármegye bérlet 9450 forintba, a havi ország bérlet 18.900 forintba kerül majd. Akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni, komoly összeget spórolhatnak.” – jelentette be Orbán Viktor.

Az új bérletek a helyközi járatokon korlátlanul használhatóak lesznek a tiketen feltüntetett területen. Napi több tízezer buszon és kötöttpályás járaton nyílik lehetőség utazni egyéb jegy vagy bérlet megváltása nélkül. Az új tarifatermékeket azok a munkáltatók is örömmel fogadják, akik hozzájárulnak a dolgozók munkába járásához.

„Természetesen nagyon örülünk annak, hogy a tömegközlekedés költségei nagymértékben csökkennek és ezeket megpróbáljuk majd természetesen érvényesíteni a fizetésemelésnél, hiszen ezeket a költségeket bekalkuláltuk már az éves kalkulációinkba és reméljük, hogy ezeket majd tovább tudjuk adni a dolgozóinknak. Hiszen ez 100%-ban térített bejárási költség az természetesen azért van, hogy a dolgozóinkra kevesebb teher jusson.” – fogalmazott Balassa Zoltán ügyvezető.

Sok dolgozó is várja már az új bérletet. Van olyan, aki több mint 50 kilométert tesz meg naponta a munkahelyére. Így jobban megéri neki a tömegközlekedést választani, mint személyautóval ingázni.

„Részben a vadak, részben pedig a biztonság szempontjából is. Ebből kifolyólag örömmel hallottam, hogy lesz egy új lehetőség, a vármegye bérlet. Ez mind számomra, mind a cégen számára kedvezőbb lesz. Igaz nálunk jó szokás, hogy a cég 100%-ban téríti a bérletünket, de attól függetlenül ez mégiscsak egy jó dolog én úgy gondolom.” – mondta el Kovács László.

A tanuló vármegyebérletek 90%-os kedvezménnyel lehet majd megváltani 945 forintért. A társaság hangsúlyozza, akik utazásaikkor rendszeresen átlépik a vármegyehatárt, kettő áráért az ország egész területére érvényes engedélyt válthatnak. Ez 2500 forinttal olcsóbb lesz, mint a jelenleg harminc kilométerre érvényes bérlet. A tanulók itt is igénybe vehetik a 90 százalékos kedvezményt, így 1890 forintért szinte bárhová eljuthatnak az országban.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek