Átadták a megújult fenékpusztai majort. A Festetics-család egykori ménesbirtoka 80 évnyi elhanyagoltság után ismét régi fényében pompázik. Kiállítás, rendezvényterem és lóistálló is várja az ide látogatókat. A beruházás 3 milliárd forintba került és része a Nemzeti Kastély- és Várprogramnak.
Az egykori kúria épületében rendezték be a lótörténeti kiállítást. Az emeleten a gróf úr szobájába léphetünk be, ahol festményeken keresztül ismerhetjük meg a lovakat és lovasokat. A tárlaton digitális berendezések fokozzák a látogatói élményt. 2,5 perces kisfilmen ismerhetjük meg a versenyrelikviákat és a keszthelyi kastély tornyának lovasszobrait.
„Az volt a célunk, hogy a Festetics-család rangjához méltó, élménygazdag szolgáltatásokkal teli helyszín jöjjön létre, fejlesztve a környék kulturális értékét, növelve a térség turisztikai erejét. Ennek köszönhetően azt reméljük, hogy sokezer látogatót tudunk idevonzani a jövőben.” – tájékoztatott Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A kancaistálló rendezvényteremnek ad otthont, emellett 12 boxos istállót is kialakítottak. Itt kapott helyet a lópanteon, amely a fenéki lovaknak állít emléket. A belső udvar megidézi az egykori major hangulatát, itt piknikezhetnek azok, akik betérnek az épületegyüttesbe. A borjúistállóban és a gulyaistállóban a lovaséletet, a lóversenyzést, a ménes történetét és a lótenyésztés tudományát ismerhetik meg a látogatók. A Festetics-család birtoka a magyar ménestörténet egyik legfontosabb bázisa volt, ennek állít emléket a megújult major.
„Abban a kétszáz esztendőben, amikor a Festeticsek Keszthelyen voltak, akkor nemcsak hogy jelentőset alkottak, hanem maradandót is alkottak. Ha ma körülnézünk akár Keszthelyen, akár Hévízen, akár a térségünkben, akkor láthatjuk azt, hogy miért ez a térség olyan, amilyen, amiért, ahogy kinéz, az mind a Festeticseknek köszönhető, azokon az alapokon nyugszik, amelyeket ők annak idején meghatároztak és letettek.” – emelte ki Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár.
A Festetics-örökség nem csak Keszthely, hanem az egész ország megítélését meghatározta. A lovassporton keresztül a grófi, majd később hercegi családnak kiterjedt kapcsolatai voltak a legfelsőbb körökben. Ezért is fontos, hogy a fenéki kúria ismét régi pompájában ragyog, és megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Az átadóval lezárult a Nemzeti Kastély- és Várprogram, a kormány szándéka azonban ezeknek az épületegyütteseknek a további fejlesztése.
„A következő napokban tárgyalja Magyarország Kormánya azt az előterjesztést, amelyben célunk szerint három részre osztjuk ezeket az épületeket. Egy részét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőre bízzuk, amelyeknek a későbbi hasznosítása a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő feladata lesz. Egy fontos szeletét ezeknek az épületegyütteseknek, kastélyoknak a magyar állam szeretné továbbra is működtetni a Nemzeti Örökségvédelmi Intézet vezetésével, szervezésével.” – tájékoztatott Lázár János, építési és közlekedési miniszter.
Ebbe a körbe tartozik többek között a Festetics-kastély, amely 730 ezer látogatót vonzott az idén, és hazánk meghatározó kastélya. A hazai kastélyok és várak egy részét magyar nagyvállalatok fogadhatják örökbe azzal a feltétellel, hogy azokat hozzáférhetővé teszik a nagyközönségnek, és gondoskodnak az épületek felújításáról, fejlesztéséről és karbantartásáról.
Regman Karola – Keszthelyi TV