Mintegy 30 középiskolás diák vesz részt a Keszthelyen a Premontrei Gimnáziumban megrendezett médiatáborban. A Mária Rádió második alkalommal szervezte meg a fiatalok számára a továbbképzést. A fiatalok többek között előadásokat hallhatnak a hírszerkesztésről, a műsorvezetésről és az interjúkészítésről is, de balatoni programokon és egyéb szórakoztató eseményeken is részt vehetnek.
A műsorszerkesztésről és a műsorvezetésről tanulhattak szerda délelőtt a diákok a táborban. Az interaktív előadások során lehetőségük nyílik meglátásaikat, kérdéseiket is feltenni. A fiatalok az ország minden tájáról érkeztek a táborba, főként azért, hogy közelebbről megismerkedjenek ezzel a világgal.
„Szerettem volna megtudni, hogy tényleg illik-e hozzám ez a világ. Mert volt egy kis bizonytalanság előtte. De most már tényleg úgy gondolom, hogy ez az én világom. Illetőleg azért szerettem volna egy olyan alaptudást, ami mindenképpen elengedhetetlen ahhoz, hogy esetlegesen később majd műsort vezessek.” – osztotta meg Jóvári Merse Miklós.
A jelenlévők között olyanok is akadnak, akik jelenleg is próbálgatják szárnyaikat a Mária Rádióban. Ők is sok új információhoz jutottak az előadások során.
„Ezzel olyan emberekhez értem el, olyan emberekkel tudtam beszélgetni, olyan emberektől tudtam tanulni, akikkel alapból civilként lehetetlen lett volna. És én érzem azt, hogy még vannak hiányosságai ennek a műsornak, bőven van hova fejlődni és szerintem ez a tábor erre tökéletesen megfelelő.” – mondta el Kádár Zsófia.
Az egyhetes tábor alatt 11 előadást hallgathatnak meg a fiatalok a média több szegmenséből. A szakemberek által többek között megismerkedhettek a táborozók a rádiós hírszerkesztéssel, az interjúkészítéssel, a hanganyagvágással és a filmkészítéssel is. Az előadók vallják, egyre inkább érdekli az új generációt a média világa, így az ő érdeklődési körüknek megfelelően tartják meg prezentációjukat.
„Nekem sok pluszt ad pontosan azért, mert a visszajelzésekből magam is tanulok egy ilyen képzés során. Amikor meghallom azt, hogy mik foglalkoztatják a műsorkészítéssel kapcsolatosan a diákokat, vagy azokat az embereket akik szeretnének jó műsorokat készíteni” – emelte ki Fodor Endre.
A Mária Rádió második alkalommal szervezte meg a médiatábort. Tavaly Pécsre hívták a diákokat. Idén azért esett Keszthelyre a választás, mivel Pünkösd óta ebben a városban is lehet fogni az adásukat.
„Én azt gondolom, hogy ez a tábor egy nagyon nagy siker, mert jóval többen jöttek el, mint tavaly. A tavalyi médiatáborból hat ifjúsági műsorsorozat nőtt ki, én remélem hogy legalább ennyi ebből is meglesz. És a távlati célunk az, hogy egy ifjúsági internetes rádiócsatornát indítsunk be, amin már dolgozunk egyébként. Tehát ez év őszén ez is működőképessé válik.” – ismertette Osvay Péter a Mária Rádió egyik alapítója.
A tábor ideje alatt interjúk is készülnek a fiatalokkal, amik a Mária Rádió közösségi oldalára kerülnek ki. A médiaműhely csütörtökön zárul.
https://tvkeszthely.hu/hirek/7355-mediatabort-szervezett-a-maria-radio-keszthelyen
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV