Péntekig lehet pályázni a Bursa Hungarica Ösztöndíjra. A város 2 millió forintot különített el erre a célra. A szociális alapon igényelhető pályázaton akár 10 ezer forintot is kaphatnak havonta a keszthelyi lakcímmel rendelkező felsőoktatásban tanulók. Az igénylést az EPER rendszeren keresztül lehet leadni.
Keszthely Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ismét kiírta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. Erre kizárólag a keszthelyi lakcímmel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik vagy már a felsőoktatásban tanulnak, vagy érettségi előtt állnak és jövőre felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni.
„A pályázat én azt gondolom, hogy azért különös és azért fontos, és azért hasznos, mert gyakorlatilag egy űrlap kitöltésével 10 hónapon keresztül olyan juttatáshoz segíti hozzá a hallgatókat, amelyet gyakorlatilag bármire felhasználhatnak. A tavalyi évet figyelembe véve azt mondhatom, hogy szinte mindenkinek pozitívan tudjuk elbírálni a pályázatát. és ez 8-10 ezer forintos összeget jelent többnyire az állami kiegészítéssel együtt 10 hónapon keresztül.”
Csótár András elmondta, a város erre a célra 2 millió forint keretösszeget különített el. Kiemelte, Keszthely Önkormányzata számára évek óta fontos, hogy támogassa a fiatalok tanulását.
„Keszthely Város Önkormányzata fontosnak tartja azt, hogy a fiatalok képzettek legyenek és a fiatalok a városban is el tudjanak helyezkedni a képzettségüknek megfelelően. És hogyha abban tudunk segíteni, hogy a tanulmányaik egy kicsit zökkenőmentesebbek legyenek, akkor mi ezt örömmel és szívesen tesszük meg.”
Az elbírálás komplex rendszeren keresztül működik. Figyelembe veszik a családi helyzetet, az egy főre jutó jövedelem összegét, a családi otthon nagyságát vagy éppen a gépjárművek számát is. Jelentkezni a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében lehet november 5-ig. A kötelező mellékletek és a részletes kiírás megtalálható a keszthely.hu oldalon.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV