Még lehet jelentkezni a Wass Albert felolvasóünnepre

2024. február 16. (péntek)

Idén is megrendezik a Wass Albert felolvasóünnepet Keszthelyen.

A program elsődleges célja évek óta, hogy a méltatlanul elfeledett szerzők alkotásait szélesebb körben ismertessék meg az érdeklődőkkel. Felolvasni nem csak Wass Alberttől lehet, hanem más határon túli vagy anyaországi íróktól, költőktől. Az időpontokat gyorsan elkapkodták a felolvasni vágyók, de van még pár szabad hely. A program plakátjain található elérhetőségek bármelyikén lehet még jelentkezni a 24 órás maratonhoz. A szervezők hangsúlyozzák, a hallgatóság köréhez is bátran lehet csatlakozni, szeretnék ugyanis, ha minél többen ismernék meg ezeket a műveket. Az esemény február 23-án 18 órakor kezdődik a Kossuth Lajos utca 45. szám alatti civil közösségi térben, és február 24-e 18 óráig tart folyamatosan.

„Ha van egy kedvenc olvasmánya, akár egy vers, akár egy elbeszélés, nagyon szívesen meghallgatjuk. De mi, a szervezők gondoskodunk könyvekről is. Tehát aki nem hoz magával semmit sem, az is fog ott találni. És esetleg, míg hallgatja mások felolvasását, ki is választhatja, hogy ő mit szeretne felolvasni.” – mondta el Rázsiné Gyulassy Adrienne szervező.

https://tvkeszthely.hu/hirek/11191-meg-lehet-jelentkezni-a-wass-albert-felolvasounnepre

Képek