Megkezdődtek a házszentelések

2023. január 9. (hétfő)

Megkezdődtek a házszentelések a katolikus egyházban. A vízkeresztkor megáldott vízzel hintik meg ilyenkor az otthonokat és más épületeket. A hit szerint az imádság és áldás távol tarja a gonosz erejét és békességet, egészséget hoz az ott élőkre.

Január 6-án vízkereszt napján vizet szenteltek a Fő téri templomban. Az Úr megjelenésének napja az egyik legősibb keresztény ünnep. A vízszentelést követően a híveket is meghintik ilyenkor, hogy elűzzék a gonosz lelkeket és távolt tartsák a betegségeket.

Vízkereszt ünnepével megkezdődött a házszentelések időszaka. Otthonokra, középületekre és iskolákra is kérik ilyenkor Isten áldását. A Ranolder János Római Katolikus Általános Iskolában a diákoknak is természetes a szentelés.

Varga Vivien tanuló: „Mivel egy katolikus iskola vagyunk, nagyon fontosnak tartom, hogy itt is megtartsuk a házszentelést, és mi otthon is szoktunk házat szentelni, úgyhogy nekem ez nem újdonság.”

Az ajtó szemöldökfájára az évszám, illetve a C, M, B latin rövidítést írják, melynek jelentése: Krisztus áldja meg e hajlékot.A népi értelmezés szerint a G, M, B a háromkirályok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevét jelöli.

„Ahogy megemlékezünk az egyházi ünnepekről, a karácsonyról, a húsvétról, ugyanígy a házáldásnak a szokását is azért évente fel kell frissíteni, nem mintha az áldás elveszne, de ezt is évente megerősítjük” – nyilatkozta Őry Gábor igazgató.

Keszthelyen azt tapasztalják, hogy szívesen hívják az emberek a papot házat szentelni. Új szokás például a családoknál, hogy a gyerekek a játékaikat vagy akár a kisállataikat is megszenteltetik.

Tál Zoltán plébános, lelki igazgató: „Szent Vendelkor, vagy Szent Györgykor megáldjuk az állatokat, az állatoknak is van természetesen kis áldó szövege, akkor így természetesen lehetőség van rá, hogy az otthonok megáldásával együtt mindaz, ami hozzánk tartozik és kedves, legyen azon is Isten áldása.”

A Keszthelyi Televízió épületét is megáldották a város plébánosai. Az új ügyvezetés fontosnak tartotta, hogy elvégezzék ezt a liturgiát. Minden olyan helyiséget érdemes megáldani, ahol emberek fordulnak meg, legyen az egy munkahely, kórház, vagy középület.

„Mind, ahol emberek dolgoznak, oda kell az áldás, hogy legyen harmónia, béke, egymásra való hangolódás, és hogy tudjuk meglátni a hétköznapokban is az áldást egymásban, mert olykor egymás számára is áldás kell, hogy legyen a mi életünkben minden munkatárs” – mondta televíziónknak Mezei András plébános.

A házszentelést vízkereszt hetében szokás kérni, de a legtöbb pap később is szívesen megy az otthonokba. A szertartás egyben egy találkozás a hívő és a lelkipásztor között, így erősödik a kapcsolat az egyházban.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9941-megkezdodtek-a-hazszentelesek

Képek