Megnyitott a keszthelyi Madárpark

2022. április 13. (szerda)

Újra nyitva a Madárpark! Gyönyörű madarakkal és programokkal várták a látogatókat. Négy hónap alatt pótolták a Helikon Kastélymúzeum Madárparkjának állományát. A hétvégén újra nyitott a kedvelt látogatóhely.

Totó ugyan a megszokott környezetében él újra, de még idegenkedik a Helikon Kastélymúzeumban a látogatóktól. Még csak a gondozóját fogadja el. A madárpark decemberi bezárása óta eddig nem térhetett vissza a helyére. A családok egyik kedvelt bemutatóhelye azonban újra nyitotta kapuit. Pótolták a madárállományt és újak is kerültek Magyarországról, Hollandiából és Németországból Keszthelyre. Az 52 faj 180 madara között több is újdonságnak számít.

„Nagy részben sikerült pótolnunk. Nagyon sok ugyanolyan fajt vásároltunk, mert ezekre volt engedélyünk. De azért most egy-két kuriózumot beszereztünk. Ezek közé tartozik a koronás daru, szemüveges réce- rézréce- ilyen fajunk is lett, meg a világ legkisebb bukórécéit is sikerült megszereznünk.”- mondta Rigó Gábor, múzeumi menedzser.

A fehérfejű kerceréce, a pávák, a fekete hattyúk mellett kínai selyemtyúkok, fácánok,foglyok, ludak látványa nyújt élményt a látogatóknak. A madarakat kerítéssel és hálókkal védik, de továbbra is lehet őket etetni a park által összeállított csemegével. Az újranyitásra nagyon sokan érkeztek a parkba.

„Nagyon jó így a madarakat látni, meg etetni őket. Lehet kapni ilyen tasakokat és jó különböző féle állatokat látni.”- nyilatkozott Csongor Popradi.

A Bécsből érkezett Csongor édesanyja, „Alikvander Viktória is elmondta mi volt számára megragadó a keszthelyi kastélypark látnivalóiban.” Nekünk a Pálmaház és a kaktuszok illetve egy-két lúd és tyúkfajta nagyon mulatságos volt.”

Sokan választották hétvégi kikapcsolódásnak a Madárparkot. A nyitónapokon nyuszi simogató várta a kicsiket. Bekerített helyen ismerkedhettek a tapsifülesekkel, s mikor elfáradtak egy kellemes limonádé után mehettek a szalmavárba vagy póni lovaglásra. Nagy érdeklődés mellett idomított ragadozó madarakkal tartottak bemutatót a solymászok. Így ismerhették a résztvevők meg a vörösszárnyú Harris – héját is. De láthattak szelídnek tűnő, rendkívül komoly fegyverzettel rendelkező éjjeli ragadozót, baglyot is.

„A bagoly. – Mit tudsz a bagolyról?- Hosszú csőre van. Kampós csőrű.”

Egy szomorú történet után újra élettel és számos látnivalóval várja madárpark, a kastély nyitvatartási idejében, a látogatókat.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/9037-megnyitott-a-keszthelyi-madarpark