Megvendégelte a keszthelyieket az önkormányzat

2024. december 17. (kedd)
KesztHelyi identitás

Szeretetasztallal várta az érdeklődőket Keszthely önkormányzata. A hivatal munkatársai a méltán népszerű Világító ablakok programhoz csatlakoztak, a 16-i ablak fényei gyulladtak fel hétfőn este. A lakosságot zsíros kenyérrel, süteményekkel, meleg itallal és szaloncukorral várták.

Sokan érkeztek az önkormányzat szeretetasztalához. Családok, baráti társaságok vesznek részt évek óta a Világító ablakok programban. A rendezvény célja, hogy az adventi időszak minden napján egy-egy ház vagy közintézmény ablakába dekorációt helyeznek, és az érkezőket megvendégelik. Az esemény nagyon népszerű, vannak, akik a kezdetektől részt vesznek. Most először a polgármesteri hivatal is csatlakozott a kezdeményezéshez. A résztvevők között volt olyan, akinek több szempontból is emlékezetes volt a program.

„Nagyon örülök elsősorban, hogy itt lehetek. Születésnapomat lényegében itt ünneplem, a 79-et a baráti körben, és ez engem nagyon nagy boldogsággal, szeretettel tölt el. Ez a szeretettelje vendégfogadás emlékezetes lesz nekem ez a szülinap.” – mondta egy résztvevő, Trencsényi Éva.

A szeretetasztalon a zsíros kenyér mellett különféle sütemények várták a látogatókat. A finomságok mindegyikét az önkormányzat munkatársai készítették. A szaloncukrot a keszthelyi édességgyár ajánlotta fel. A hideg időre való tekintettel forralt bort és forró teát is kínáltak a résztvevőknek. A program ötlete a VÁRTAK Egyesülettől származott, de Keszthely vezetésének is fontosak a közösségi események, a találkozások, kötetlen beszélgetések. Ez a program jó alkalom volt arra, hogy idősek és fiatalok együtt töltsék az idejüket egy jó hangulatú vendégségben.

„A városban évről évre visszatérő ünnepi alkalom a Világító ablakok rendezvénysorozat, amelyet civilek rendeznek, és az adventi időszakban minden nap valaki szeretetből vendégül látja a városlakókat, akik arra érdeklődőek. Ebben az évben, mivel a VÁRTAK Egyesület is minden évben szeretetasztalt működtet egy napon, úgy gondoltam, hogy a Városháza is nyisson ki egy ablakot, és december 16-án szeretetasztalt adjon. Innen jött a kezdeményezés, és gyakorlatilag a kabinet, a Városháza dolgozói, a képviselők és polgármester úr is nagyon nyitottan és pozitívan állt a kezdeményezéshez.” – tájékoztatott Barna Dániel önkormányzati képviselő, a VÁRTAK Egyesület elnöke.

A Világtó ablakok program egészen karácsonyig folytatódik. Érdemes figyelni az esemény facebook oldalát, hiszen reggelente itt teszik közzé azt a versikét, amelynek segítségével ki lehet találni, hogy aznap melyik háznál látják vendégül az érdeklődőket. A rendezvényhez természetesen lehet csatlakozni jövőre, a szervezők várják mindazokat, akik szívesen díszítenek fel egy ablakot és várják szeretetasztallal a résztvevőket.

Regman Karola – Keszthelyi TV

Képek