Minden gyermeknek fontos a vízbiztonság!

2022. szeptember 22. (csütörtök)

Továbbra is sikeres az Úszó Nemzet Program Keszthelyen. Második féléve tanulhatnak a keszthelyi és környéki 6-8 évesek a Csik Ferenc Tanuszodában a Magyar Úszó Szövetség projektjének keretében. Közel 900 óvodás és kisdiák sajátíthatja el az úszástechnikákat.

usszal érkeznek a gyermekek a Csik Ferenc Tanuszodához. Keszthely mellett Hévízről, Alsópáhokról, Cserszegtomajról, Gyenesdiásról és Vonyarcvashegyről járnak ide a 6-8 évesek sportolni. A program heti egyszer biztosítja nekik a szállítást és az oktatást térítésmentesen.

A program tavaly második félévben kezdődött Keszthelyen. Akkor 440 óvodás és kisiskolás vett részt benne. Ez a szám szeptembertől megduplázódott. 6 licensszel, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező oktatótól közel 900 gyermek sajátíthatja el az úszástechnikákat, szerezhet vízbiztonságot.

„A Balatonon sokat tudok vele úszni, ha megtanulok úszni.” – mondta el Molnár Benett Péter.

A projekt célja, hogy az általános iskola 3. osztályának végére három úszásformát tanuljanak meg a fiatalok, valamint, hogy egyedül le tudjanak úszni 1-1 hosszt a nagymedencében. Ez két úszásnemben 50 métert, a harmadikból pedig 25 métert jelent. A játékos tanulás során kilenc szintet érhetnek el a diákok három év alatt.

„Lehet játszani, ugrani a végén és lehet jól úszni.” – osztotta meg Francsics Dorka.

A programot a Magyar Úszó Szövetség indította el. Hosszú távú céljuk a gyermekek egészséges életmódra való nevelése, valamint életminőségük javítása. Lehetőséget szeretnének biztosítani minden gyermeknek arra, hogy részt vehessen úszásoktatáson. 3 év alatt összesen 108 órában úsznak a tanulók.

„Folyamatos fejlődést látunk. Ezt igazából maga a bizonyítvány is mutatja, amikor hazaviszik. Ez egy pici füzet matricákkal tele, ami mutatja a szülőknek és magunknak is, hogy melyik szinten helyezkednek el. Egészen az ebihaltól el tudnak jutni a hódig. Ez a kilencedik fokozat. De ezt úgy kell nézni, értelmezni, hogy három év alatt tudnak eljutni erre a fokozatra.” – ismertette Sebestyén Gábor oktatásszervező.

Az országban 20 helyszínen oktatják a gyermekeket. Szigorú szakmai kritériumok között választották ki a városokat. Zala megyében egyedül Keszthelyen van lehetőségük a diákoknak úszni. A program összesen 87 település 376 intézményét és közel 13.000 óvodását és iskolását érinti.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9594-minden-gyermeknek-fontos-a-vizbiztonsag