A napokban megérkeztek a keszthelyi VSZK-ba azok a tanulói laptop-ok, melyeket egy nyertes pályázat keretében szerzett be az iskola. A karácsonyi szünet után a tanulók már birtokba is vehetik az új eszközöket.
A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program kiírásán (a TIOP-1.1.1/09 projekt keretében) több mint 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a fenntartó önkormányzaton keresztül a vendéglátó, idegenforgalmi és kereskedelmi középiskola. Az összegből 190 db tanulói laptopot, 8 tanári eszközt, tárolókat, router-t és Wifi Access Point-ot szerezhetett be az intézmény. A projekt keretében magas sávszélességű internetkapcsolat is kiépítésre került. Mivel a pályázat 100 százalékos támogatású, ezért sem az önkormányzatnak, sem az iskolának nem kellett önrészt biztosítania hozzá.
Zala megyében egyedül a keszthelyi VSZK nyert a pályázaton. A keszthelyi és a balatonszentgyörgyi önkormányzat – ahol a helyi általános iskola nyert támogatást – közös konzorciumként írta ki az eszközökre a közbeszerzést. Végül a székesfehérvári Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. nyerte el a jogot a laptopok szállítására.