Mór János első önálló kiállítása

2019. január 26. (szombat)

Egy amatőr keszthelyi festő első önálló tárlata nyílt meg a Fejér György Városi Könyvtárban. Mór János a város szülötte, így az ihletet is innen meríti már gyermekkora óta. Ennek ellenére viszonylag későn ragadott ecsetet: mindössze tíz éve viszi vászonra érzéseit.
Alkonyatban – ez annak a képnek a címe, ami a könyvtár olvasótermének bejáratánál fogadja a látogatót. Ezzel együtt összesen tizenkilenc festményt állítottak ki Mór János munkáiból. A keszthelyi születésű amatőr festő esztergályos szakmája mellett gyerekkora óta rajzol, de a festés csak tíz évvel ezelőtt kezdte érdekelni. Így emlékezik: „Szerettem a vizet, tájakat, meg horgásztam nagyon sokat. Ismerem a Balatont, meg szerettem a színekkel variálni. Ha tanultam volna, más lett volna biztos. Sokaknak tetszik, az az igazság.”

A kiállítás hangulatát a keszthelyi Kis Szent Teréz Kórus éneke emelte. A szép számmal összegyűlt érdeklődők számára Börner Ildikó, a vonyarcvashegyi Balaton Art Alkotóközösség elnöke mutatta be Mór Jánost. Azzal kezdte: a kiállításon látható művek csak ízelítőt adnak az amatőr festő életművéből. „Töméntelen mennyiségű anyaga van otthon. A megfestett anyagok az még nem elég, hogy csak ott volt neki a lakásban, még levitt a garázsba, az autó fölött még egy csomó kis padlást épített és azok is tele voltak alkotásokkal. Úgyhogy nehéz volt kiválogatni, mindenképpen. Úgy igyekeztünk kiválogatni, hogy ez a 17-20 kép – nem is tudom pontosan, mennyi van -, mégis úgy stílusában és egy kicsit összhangban legyenek. De nagyon termékeny” – tette hozzá.

A festményeken látható, hogy tapasztalt kéz vezette az ecsetet. Az, hogy Mór János több évtizede rajzol a grafittal, egyértelmű belépőt biztosított számára erre a művészi területre. A rajzolást és a festést is autodidakta módon sajátította el. Akrillal dolgozik, mert az olajhoz műterem kellene, ezt viszont nem tudja biztosítani. Szereti az erős színeket és láthatóan törekedik a precizitásra. Legszívesebben az utcákat, házakat festi, de a hajók, vitorlások is visszatérő elemek a munkáiban. A kiállítás február 15-ig tekinthető meg a Fejér György Városi Könyvtárban.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/5706-mor-janos-elso-onallo-kiallitasa?fbclid=IwAR0AmwtJ27-3k3Tq6og-ftp8k3mjA_GYQH6gh8Blpc3rTnbetlsckACOJak