Nem lesz több Keszthelyi Kilométerek

2018. november 16. (péntek)

11 év szervezést követően a továbbiakban nem rendezi meg a Keszthelyi Kilométerek Egyesület a versenyt – írta meg a KKM közösségi oldalán Bedő Beáta főszervező.
A sportesemény közösségi oldalán közölte Bedő Beáta főszervező: „Civil szervezetünk eddig is lehetőségei határán lavírozott az elmúlt években, melyet már nem tudunk sem anyagilag sem erkölcsileg a továbbiakban felvállalni, ezért a Keszthelyi Kilométerek Egyesület 11 év szervezést követően a továbbiakban nem rendezi meg a KKM futóversenyt. Ezúton is köszönöm felnőtt és gyermek futóinknak, hogy részesei voltak versenyeinknek.”

Az utcai futóversenyt 2008-ban rendezték meg először, évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, végül a térség egyik legnagyobb sporteseményévé nőtte ki magát a rendezvény. 2015-ben a Keszthelyi Kilométerek bekerült a Keszthelyi Települési Értéktárba is. A 2018-as, utolsó versenyen 1400 felnőtt és 620 gyermek állt rajtvonalhoz.

Bejegyzése végén Bedő Beáta azt írta: „Búcsúzásként kedves barátnőm szavait idézném, aki azt mondta, hogy „a KKM tizenegyszeri volt, de megismételhetetlen”. Hát ezt én is így gondolom, jó volt együtt, köszönöm ezeket az éveket, megérte minden perce…”

http://tvkeszthely.hu/hirek/9241/nem-lesz-tobb-keszthelyi-kilometerek-/?fbclid=IwAR2wFHrmFiy8nmNnrhkXCphg-Iq1Gaz-5dx9b5IGTSY5kMBVzFgEkUkm5LA