Moziest és szerelmi bájital

2023. május 15. (hétfő)

Véget ért az idei Szerelmes Kalandtúra. A program témája a természet volt, ezzel kapcsolatos feladatokat kellett teljesíteniük a résztvevőknek. A záró eseményre 23 pár regisztrált, azonban 67-en vették át az igazolófüzetet és teljesítettek több-kevesebb feladatot. A esős időjárás miatt a nyereménysorsolást a cserszegtomaji Kultúrházban tartották.

Folyamatosan érkeztek a párok a Szerelmes Kalandtúra utolsó programjára. Mindannyian hoztak magukkal egy fűszernövényt, ez volt ugyanis a játék nevezési díja. Az asztalon gyűltek a rozmaringok, menták és citromfüvek. Az idén 67 igazolófüzetet vettek át az érdeklődők, 30 pár biztosan részt vett a kalandozásban. 9 pár mind a 10 feladatot teljesítette, és 5 új játékossal bővült a csapat.

„Köszönjük, nagyon jól éreztük magunkat a kalandtúra során. Igazából változatos feladatokban vehettünk részt. A legjobban a kenutúra tetszett, illetve a láncreakció, mivel a környéket is jobban megismerhettük.” – mondta egy résztvevő, Nagy Dóra.

A Szerelmes Kalandtúra résztvevői szívesen osztják meg a különböző feladatok teljesítéséről készült fotókat. Nagy népszerűségnek örvendett a szerelmi bájital készítése, ezeknek a receptjeit is közzétették a párok. Mentalikőr, aszalt barackos-áfonyás pálinka is szerepelt a repertoárban. Közös sportprogramokat is szerveztek, jógáztak, íjászkodtak, falat másztak. Sokan vállalkoztak arra is, hogy dalban mondják el szerelmi vallomásukat, de a moziest is örömet okozott a résztvevőknek. Emellett egykori gyerekkori képeiket is újrafényképezték.

„Folyamatosan kaptuk a pároktól a fényképeket. Ebből is látszott, hogy mindenki készíti a fotókat, játssza a feladatot és részt vesz a kalandtúrán. Nagyon sok igazolófüzetünk elfogyott az idei évben, és sok pár el is kezdte a kalandtúrát, a résztvevők pedig eljöttek most a záró rendezvényünkre. Több új párunk is jött, akik idén első kalandtúrások, és még mindig vannak olyan párjaink is, akik a legelejétől kezdve a kalandtúra részesei.” – emelte ki a Szerelmes Kalandtúra szervezője, Bögös-Andor Viktória.

A kalandtúra 9 éve zajlik Keszthelyen. A záró rendezvényen mindig megjutalmazzák a párokat. Azok, akik legalább hét feladatot teljesítenek, részt vettek a nyereménysorsolásban, a 10 feladatot teljesítő párok pedig külön jutalomban részesültek. A nyereményeket elsősorban helyi vállalkozók ajánlották fel, bor, wellness pihenés, belépőjegy, ajándékcsomag és sütemény is szerepelt a repertoárban. A kalandtúra folytatódik, a következő eseményre is várják a játékos kedvű párokat.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/10351-moziest-es-szerelmi-bajital

Képek