Egyedülálló, 15. századi kocsiszekeret építenek a Helikon Kastélymúzeum hintórestaurátorai. A Kocs községből eredő szekér képmása és korabeli útinaplók leírása alapján készül el a jármű. Korábban a kocsiak is készítettek egy hasonlót, azonban méretarányos verzióból ez lesz az első. A projektet az Autós Nagykoalíció is támogatja.
Folyamatosan zajlik a kocsiszekér építése a Helikon Kastélymúzeum restaurátorműhelyében. A szakemberek hónapok óta dolgoznak ezen az egyedülálló projekten. A kocsi váza már készen van, ezt kőrisfából készítették el. Lenolajjal kezelték ezt, festeni nem fogják, hiszen a 15. századi elődjei is így néztek ki. A munkát nehezíti, hogy nem maradt fenn egy kocsi sem, csupán egy rajz és korabeli útinaplók alapján tudnak dolgozni. A méretarányokat nagy gondossággal számolták ki.
„Nagyon hosszadalmas ennek a kialakítása, mert gyakorlatilag egy korhű rajzot kaptunk, ami után a főnökünk a méretét kidolgozta és nekünk gyakorlati embereknek, meg el kellett készíteni. Ez nem olyan, hogy sorozatgyártás, ez teljesen kézimunka és egyedi elkészítés a feladatunk nekünk.” – ismertette Takács Ferenc hintórestaurátor.
A Hintómúzeum kiállításán ennek a kocsinak egy kisméretű makettje látható. A nem mindennapi munka ötlete egy látogató, név szerint Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke javaslata alapján merült fel. A szervezet támogatja is a munkát.
„Komoly kihívás és jelentős munka számunkra ez a feladat, mivel igazából a teljesen eredeti formáját adja vissza, ilyen még nem készült ebből a típusból. És mi főleg igyekszünk teljes egészébe a forrásokra hagyatkozni és annak alapján elkészíteni ezt a darabot, hogy teljesen megfeleljen, hogy lássuk azt, hogy több mint 500 évvel ezelőtt az a jármű hogy is nézett ki valójában, ami forradalmasította az akkori közlekedést, a személyszállítást.” – mondta el Varga Zoltán, a Hintómúzeum vezetője.
A küllők egyben tartása is nagy precizitást igényel. Nem egyszerű a feladat, hiszen a korabeli kocsiszekerek építésénél leginkább fát használtak, nagyon kevés a fémtartozék. A kihívásnak azonban szívesen tesznek eleget a hintórestaurátorok.
„Ennek az elkészítése végeredményben talán történelmi jellegű is, mivel ez az 1500-as éveket konstruálja és akkoriban azért a vasgyártás nem egy olyan szinten volt. Nem beszélve a közlekedésről. És gyakorlatilag ez a kocsi kocsi gyakorlatilag 90%-ban tiszta fából készült. Itt ami vasmunka van, ugyanolyan szakértelmet igényel a szakember felé, mint a famunka.” – osztotta meg Kollár Imre hintórestaurátor.
Már a fűzből készült belső bélés is megérkezett a kocsihoz. Ezt badacsonytomaji szakemberek készítették kifejezetten ehhez a járműhöz. A következő hetekben az üléseket is megépítik. Várhatóan már idén megtekinthetik a látogatók az egyedülálló kocsit a hintókiállítás részeként.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8028-multat-ideznek-a-kastely-hintorestauratorai