A Balatoni Múzeum gyűjteményéből láthatnak mini-kiállítást az érdeklődők az okmányirodában hétfőtől. A keszthelyi intézmény, illetve felügyeleti szerve, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága által kezdeményezett akció célja, hogy közelebb hozza a városlakókhoz a múzeum kínálatát, munkáját.
A polgármesteri hivatal által felajánlott nagy forgalmú területen, az okmányiroda ügyfélterében elhelyezett üvegvitrinben hónapról hónapra más műtárgy – elsőként két 19. század eleji balkáni pisztoly – tekinthető meg. A mini-tárlatot közösen mutatta be a város lakóinak Havasi Bálint területi múzeumigazgató és Ruzsics Ferenc polgármester délelőtt.
A múzeumépületen kívüli bemutatóhely alapötletét Kaján Imre megyei múzeumigazgató és Manninger Jenő megyei közgyűlési elnök vetette fel; hasonló kezdeményezéssel Nagykanizsán és Zalaegerszegen is találkozhat a lakosság.
A Balatoni Múzeum mind külső megjelenésében, mind élményszerű kulturális kiállításaival, szolgáltatásaival jelentősen megújulva várja a látogatóit 2012-ben. Tavaly lett teljes az „Aranyhíd – Fejezetek a Balaton történetéből” című új állandó kiállítás, mely tizenegy teremben mutatja be a tó természeti és kulturális, művelődéstörténeti örökségét. Pályázati támogatás segítségével jelenleg is zajlik, és várhatóan az idegenforgalmi szezonra elkészül a látogatóterek korszerűsítése és akadálymentesítése. A projekt keretében pihenő- és játszóparkot alakítanak ki a kertben, kávézó és múzeumi bolt nyílik, továbbá interaktív játékok egészítik ki a kiállításokat. Az állandó látnivalók mellett színvonalas időszaki tárlatok is csalogatják a látogatókat.
Az intézmény emellett nagy hangsúlyt helyez ifjúsági múzeumpedagógiai programok megvalósítására, valamint a város más múzeumaival közös kezdeményezésekre (pl. kedvezményes közös belépőjegy, együttműködés a programszervezésben), melyek várhatóan tovább növelik a gazdag és páratlan kiállítási anyag ismertségét, népszerűségét.
(fotó: Szeiler Gábor)
Kapcsolódó cikkek:
Megatárlat a Balaton szerelmeseinek
150 milliós fejlesztés a Balatoni Múzeumban
Éjjel is a Kultúra Magyar Városa Keszthely
Széchenyi- és Kittenberger-emlékszoba nyílt a keszthelyi Vadászati Múzeumban
Élménygazdaság a Georgikon Majormúzeumban