Köszönetet mondtak a hősök életáldozatáért Keszthelyen, a Várkertben. A magyar országgyűlés 2001-ben nyilvánította emlékünneppé a hősök napját. A két világháború áldozatai mellett azoknak is mementó ez a nap, akik akár katonaként, vagy civilként életüket adták a magyar hazáért. A keszthelyi megemlékezés előtt szentmisét mutattak be a hősökért.
A fekete betűs levelezőlapok néma tömörséggel tudósítottak a hazavárt családtag haláláról, eltűnéséről – idézte fel az első világháború veszteségeit Varga Sz. Gábor. A Vajda Gimnázium igazgatója elmondta, a távolban odaveszett apák, testvérek, gyermekek sírjánál nem róhatták le kegyeletüket a családtagok. Így már 1917-ben törvénybe foglalták, hogy közösségi emlékműveket emeljenek Magyarországon. Keszthelyen több mementót állítottak az első és második világégés áldozatainak. Az özvegyet és elárvult gyermekét ábrázoló alkotást Hunyadi László 2001-ben készítette el, rá tíz évre ez kiegészült a háború áldozatainak nevét sorakoztató táblákkal. A szobor jól mutatja, hogy nem csak a katonák a háborúk hősei.
„A mai napon tisztelettel adózunk a megözvegyült asszonyok és mindazok emlékének, akiknek a meghalt férjek helyett kellett családfenntartóként helytállni, akik hatalmas akaraterővel nevelték fel félárván maradt gyermekeiket, szüleink, nagyszüleink generációját. Ők is hősök voltak, mert nem meghaltak, hanem éltek a hazáért és küzdelmes életükkel mutattak példát az utókornak” – mondta Varga Sz. Gábor.
A vértanúk életáldozata arra int bennünket, hogy most rajtunk a sor, nekünk kell helytállni – tette hozzá a szónok.
A megemlékezésen Jordán Lukács, a Helikon Versmondó Kör tagja szavalt verset. A város nevében Nemes Klára és Bánhegyi Renáta képviselőasszonyok koszorúztak, megemlékeztek a Magyar Nemzetőrség tagjai.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/10390-nem-csak-a-katonak-voltak-hosok