Nem emelkedtek a horgászjegyek árai

2024. január 12. (péntek)

Nem változnak a balatoni horgászjegy árak. A tavaly kiváltott engedélyek január 31-ig érvényesek. Már meg lehet váltani azonban a 2024-es területi jegyeket, ezeket kétféle módon, online és a tó körüli értékesítőhelyeket lehet beszerezni. A horgászok száma évről évre nő hazánkban, a kormány több intézkedést vezetett már be, hogy minél jobb körülmények között hódolhassanak szenvedélyüknek a pecások.

Megduplázódott a horgászok száma az elmúlt hét évben hazánkban, erről Nyitrai Zsolt beszélt a napokban a közösségi oldalán megjelent videójában. A miniszterelnök főtanácsadója megjegyezte, hogy az ország legnagyobb civil szervezetének, a MOHOSZ-nak több mint 800 ezer tagja van. 2023-as adatok szerint hazánkban majdnem minden 10. ember pecázik és csaknem minden 20. fő rendelkezik érvényes állami horgászjeggyel. A Balatonon is rengetegen hódolnak ennek a szenvedélynek. A magyar tengerre érvényes okmányok ára nem változott a tavalyihoz képest.

„Kiváltom természetesen. Jó hír, hogy a balatoni nem drágult. Valami állami drágulás van, ami része a balatoninak is, az állami jegy, valami drágulásról ott hallottam, de még nem néztem utána. De természetesen kiváltom.” – osztotta meg Gergely István.

Az új engedélyeket online és a társaság ismert értékesítési helyein is be lehet szerezni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. ezúttal is a megszokott általános, csónakos és parti jegyeket kínálja. A tavalyra kiadott állami horgászengedélyek és éves balatoni területi jegyek egyaránt érvényesek január 31-ig.

„Tehát aki még nem újítja meg az államjegyét, az még január végéig az államjegyével és a balatoni éves jegyével is tud horgászni. Vagy ha nem balatoni éves jegye volt tavaly, akkor akár még napi jegyet is tud venni, vagy időszaki jegyet ebben az egy hónapban. Aki viszont már 2024 évre szóló éves jegyet szeretne vásárolni, azoknak mindenképpen meg kell újítaniuk az állami jegyüket, ezt valamely horgászegyesületben tudják megtenni. És hogyha már érvényes az államjegyük, akkor tudják megvenni a balatoni éves engedélyüket.” – mondta el Nagy Gábor horgászati ágazatvezető.

A balatoni horgászrend sem változott, annak tartalmát azonban minden pecásnak ismernie kell. A fogási naplókat február 28-ig kell leadni. A horgászok kényelme érdekében több változás várható a következő időszakban. A Magyar Országos Horgász Szövetséggel együtt dolgozik a kormány a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégián, ezt ez év első felében fogadhatják el. Bíznak abban, hogy ezután fokozatosan megvalósulhatnak azok a fejlesztések, amelyek a pecások szabadidejének méltó körülmények közötti eltöltését szolgálják.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek