Több helyi intézkedést is bevezetett az önkormányzat
Forrás: Zaol, a Zala Megyei hírportál Keszey Ágnes írásaNem szabad sem elbagatellizálni a helyzetet, sem pánikot kelteni
Keszthelyen több helyi intézkedést is bevezetett az önkormányzat a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet értelmében.
-Az első és legfontosabb, hogy nem szabad sem elbagatellizálni a helyzetet, sem pánikot kelteni- emelte ki Nagy Bálint polgármester lapunk érdeklődésére.
Kifejtette azt is, hogy a pánik elkerülésére nagyon fontos, hogy hiteles forrásokból tájékozódjanak az emberek: az egész országot érintő információkkal kapcsolatosan a kormány által működtetett honlapról, a helyi intézkedésekről pedig a keszthelyi honlapról és a közösségi oldalon a város honlapján valamint a polgármesteri oldalon. Ez utóbbin így fogalmaz: „Magyarországon egyelőre csak egyedi esetek vannak, nincs ok tehát arra, hogy pánikkeltéssel félelmet hozzunk a városba. Mértéktartó, felelősségteljes magatartás és hiteles információforrásból történő tájékozódás az, amely nyugodt felkészülést jelenthet Keszthely számára!”
Folyamatosan közlik a friss információkat
A településvezető lapunknak elmondta: az önkormányzat folyamatosan közli a naprakész és friss információkat. A korábban meghozott intézkedésekkel kapcsolatosan felidézte, hogy elmarad a március 15-i ünnepség minden eseménye. A szerdai kormánydöntés értelmében pedig Keszthelyen is több szigorítás lépett életbe.
Ezek egyike, hogy az önkormányzat, illetve intézményei által tervezett programok elmaradnak az elkövetkezendő hetekben. A kormányzat száz főben maximálta a zárt térben lévő rendezvények résztvevőinek számát, Keszthelyen pedig még az ennél kevesebb résztvevővel megvalósuló rendezvények is csak külön engedéllyel tarthatók meg. A polgármester elmondása szerint azonban nemigen lesz példa erre sem, hiszen a rendezvények visszamondásával is a cél az, hogy a járvány terjedésének a kockázatát minimálisra szorítsák.
– A tankerület vezetésével egyeztetve a tanuszodát bezártuk szerdán. Sem az iskolarendszerű oktatásban, sem azon kívül – az egyesületek és lakók részére – nem áll rendelkezésre, egészen addig, míg felelősségteljesen újra nem lehet nyitni az uszodát. Az intézményeinkkel folyamatos az egyeztetés. A szükséges fertőtlenítőszereket beszerezték. Az Idősek otthonában látogatási tilalom van.
Fokozottabb a takarítás és plusz fertőtlenítéseket vezettek be
Az Alapellátási Intézetben fokozottabb a takarítás és plusz fertőtlenítéseket vezettünk be. A tankerület, a Szakképzési Centrum és az egyetem vezetőivel is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Az elmúlt napokban felmerült az, hogy Keszthelyről négy embert elszállítottak koronavírus gyanújával. Az elsődleges vizsgálatok alapján mindegyik esetben negatív lett az eredmény. Tájékoztatást kaptam arról is, hogy a VSZK-ból egy fiatalembert elszállítottak koronavírus gyanújával, aki néhány héttel ezelőtt Ausztriában volt síelni, majd azután belázasodott. A teszteredmény nála is negatív volt. Bár nem keszthelyi intézmény, de a város életében jelentős a Festetics-kastély. Az intézmény március 15-én zárva lesz, hogy egy esetleges járvány terjedésének a kockázata csökkenjen – részletezte a Keszthelyre érvényes tudnivalókat Nagy Bálint polgármester.
Új szabályok léptek életbe a Pannon Egyetem Georgikon Karán
A kormány által kihirdetett veszélyhelyzet egyik intézkedése, hogy tilos a felsőoktatási intézmények hallgatók általi látogatása.Ennek értelmében a Pannon Egyetem Georgikon Karán is új szabályok lépnek életbe. A Pannon Egyetem rektora és kancellárja szerdán kiadta a minden karra érvényes utasítást – ez érvényes a keszthelyi karra is – melyet az egyetem honlapján is közzétettek Ebben az olvasható, hogy csütörtöktől az utasítás visszavonásáig a hallgatók nem tartózkodhatnak az egyetemen, ám az intézmény valamennyi alkalmazottja esetében a munkavégzés az egyetem területén továbbra is folyamatos lesz. Csütörtöktől szombatig rendkívüli oktatási szünet, majd március 16. és 21. között rendkívüli tavaszi szünet lesz. A hallgatók figyelmét felhívták arra, hogy a szünetek idején ne utazzanak külföldre, hanem lehetőség szerint tartózkodjanak lakhelyükön. A magyar állampolgárságú hallgatóknak legkésőbb péntek délután négy óráig el kell hagyniuk a kollégiumot, a külföldi hallgatók azonban továbbra is maradhatnak a kollégiumban. Dr. Gelencsér András rektor és Csillag Zsolt kancellár által kiadott utasításban az is olvasható, hogy a következő napokban az egyetem vezetése megvizsgálja, hogy az oktatás 2020. március 23-tól kezdődően milyen feltételekkel és formában valósítható meg. Végezetül arról írtak, hogy a Pannon Egyetem területén rendezvényeket -résztvevői létszámtól függetlenül – további intézkedésig nem engedélyeznek, a korábban kiadott rendezvénytartási engedélyeket pedig visszavonják.
Az eredeti cikk itt olvasható: https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/nincs-veszely-keszthelyen-de-kell-az-ovatossag-3954399/?fbclid=IwAR166leBBWS7y_HH1KuZIXT45H9bs-OoWMrqzgZDt3zF6ppk13rRuaBQz44