Nyeregben az egyenruhások

2020. augusztus 20. (csütörtök)

Lovas rendőrök járőröztek a Balatonnál. Az egyenruhások természetesen a jövőben is feltűnhetnek Keszthelyen és környékén. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság lovas járőreinek célja a közrend és a közbiztonság fenntartása. A rendőrök azt tapasztalják, hogy más járőrökhöz képest a lovasokkal sokkal nyitottabbak az emberek, ami sok esetben segítséget nyújthat az esetek felderítésében.

A Kutyás-Lovas Alosztály 2019-ben kezdte meg működését Zala megyében. Az ebek mellett három lovas járőr és két ló teljesít szolgálatot a megyében. Várhatóan szeptembertől pedig mindegyik járőrhöz tartozik majd egy paripa. Múlt héten a Készenléti Rendőrséggel közösen láttak szolgálatot a zalaiak a Balaton-parton. A lovas járőrök fő feladata a közrend és a közbiztonság fenntartása és a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása.

A keszthelyi mólónál nagy feltűnést és örömet okoztak a lovas járőrök. Sokan simogatták és fényképezték a lovakat.

„Örülünk, hogy itt vannak, szép látvány. Ritka ilyet látni” – mondta Pethő Tibor.

„Mi most így meglepődtünk és kérdeztem is, hogy milyen apropóval vannak itt és mondták, hogy csak úgy. – Így most roppant szelídnek tűnnek a rendőrök, hogy ha lovon ülnek azt tudom mondani. Sokkal szelídebbek, mintha motoron ülnének, vagy ha autóból szállnának ki” – fogalmazott Tahin-Röszler Judit és férje, Tahin Szabolcs.

A zalai Kutyás-Lovas Alosztálytól Köröcz Bianka és Vihar nevű lova, valamint Németh Milán és Volga teljesített szolgálatot. Az egyenruhások szerint az emberek feléjük tanúsított nyitottsága miatt eredményesebben tudnak dolgozni.

„Most már több mint egy éve dolgozunk a kollégámmal a lovas alosztálynál és mi is azt tapasztaljuk, hogy az emberek szólítanak meg minket és próbálnak kérdéseket feltenni a lovakkal kapcsolatban. Próbálnak nyitni felénk és akkor ez által olyan információkat mondanak el nekünk, amivel mi például egy szabálysértési bűncselekményt fel tudunk deríteni, ez nekünk sokat segít”– nyilatkozta Köröcz Bianka r. törzsőrmester.

A lovas rendőröknél még nagyobb hangsúlyt kap a ló és lovas közti kapcsolat. Az egyenruhások heti rendszerességgel tréningezik az állatokat. Egy átlagos ló, ha veszélyben érzi magát, menekül, ezért ezeket a lovakat mesterséges hanghatásokkal képzik ki, de különböző érintésekkel is felkészítik arra, hogy ne ijedjen meg a tömegben. A rendőrök nem csak nyáron pattannak nyeregbe.

„Elég összetett ez a lovas szolgálat. Általában járőrszolgálatot végzünk a Balaton-parton, erdős részeken, végül is bárhol. Fő csapásirányunk azok a helyek, például pincék, olyan erdős részek, amit gépkocsival nem lehet megközelíteni” – tette hozzá Köröcz Bianka.

A lovas járőrökkel labdarúgó mérkőzéseknél is lehet találkozni. Legutóbb például a ZTE-MOL Fehérvár mérkőzésen is ott voltak a Kutyás-Lovas Alosztály munkatársai.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7330-nyeregben-az-egyenruhasok