A Nemzeti Erőforrás Minisztérium felhívást intézett a középfokú iskolákhoz, hogy vegyenek részt a „Társadalmi Szolidaritás 2011” című programban. Az Asbóth Sándor Középiskola pályázott és 32 tanuló részvételével már meg is kezdték az önkéntes segítőmunkát – tudtuk meg Csótár Andrástól, az iskola helyettes vezetőjétől.
A 15-18 éves diákok Johann Tünde mentortanár, az iskola pedagógusa irányítása mellett egyénileg, vagy csoportosan, fejenként 30 óra önkéntes társadalmi szolgálatot végeznek tanórán kívüli foglalkozásként.
Felvették a kapcsolatot az Egyesített Szociális Intézménnyel és a Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központtal. Az ő koordinálásukkal végzik május közepéig a fiatalok a szociális munkát. Idős, fogyatékkal élő, beteg embereket látogatnak meg otthonukban a gyerekek és segítenek nekik a mindennapok feladataiban. Bevásárolnak, rendet raknak, takarítanak, felássák a kertet vagy éppen sétálnak az öregekkel. A Szociális Intézményben szellemi, fizikai és ünnepi feladat-blokkokra osztották be a teendőket. Ebbe a beszélgetéstől, a felolvasástól, az ágyneműcseréig vagy a húsvéti ünnepi műsor megszervezéséig sok minden belefér. Minden, ami hasznos, minden ami segít.
– Az idősek nagyon elégedettek a diákjainkkal, elmondásuk szerint nem is gondolták volna, hogy ilyen rendesek is tudnak lenni a mai fiatalok. Ezeknek a mondatoknak nagyon örülünk, a legnagyobb dicséretnek vesszük őket. Iskolánk támogat minden olyan megmozdulást, amelyben a diákjaink értékekkel gazdagodnak, és amelyek során segíteni tudnak rászorulóknak. Ezért is örültünk a lehetőségnek, ezért is dolgoznak vele nagyon sokat a diákok és a tanárok egyaránt. A nyárra várt új Közoktatási Törvény az érettségihez már valószínűleg kötelező elemként fogja előírni a szociális alapú közösségi munkát. Mi most kipróbáljuk hogyan is megy, kitapossuk az utat. A tapasztalatokkal felvértezve később könnyebben fogunk a feladatnak megfelelni a több száz diákunkkal. A tanulók élvezik a munkát, ezért újabb ötleteink lesznek a jövőre nézve, ha már ez a program lezárul– mondta el Csótár András.
(forrás: Monitor www.monitormagazin.hu)