Az online felületeken való ügyintézésre bíztatja a lakosságot a Kormányhivatal. A járvány miatt bevezetett veszélyhelyzetnek köszönhetően annak lejártát követő 60. napig nem kell meghosszabbítani a lejáró okmányokat. Aki viszont mégis szeretné megújítani a személyes iratait, annak erre a websegéden keresztül is lehetősége van, de a kormányablakokba is tud időpontot foglalni. Ügyfélkapuval rendelkezők számára közel minden ügylet intézhető online.
Magyarország Kormánya a Parlament őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig, tehát legalább szeptember közepéig meghosszabbítaná a veszélyhelyzetet. Amennyiben a törvénytervezetet elfogadják, továbbra is érvényben maradnak az erre az időszakra vonatkozó rendelkezések, így a lejárt személyi okmányokat sem kell meghosszabbítani. A Kormányablakok azonban továbbra is a megszokott rendben tartanak nyitva, de azt kérik az ügyfelektől, hogy csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel ezeket, és minden esetben foglaljanak időpontot.
„Arra kérjük az ügyfeleket, hogy foglaljanak időpontot, mielőtt jönnek ügyeiket intézni, erre háromféle módon van lehetőség. A legnépszerűbb a 1818-as kormányzati telefonos ügyfélszolgálat. Ezen kívül a magzarorszag.hu-n is tudnak időpontot foglalni, ott csak az, akinek ügyfélkapuja van. Ezen kívül működik az időpontfoglalo.kh.gov.hu internetes felület, amin mindenki tud időpontot foglalni, az is, akinek nincsen ügyfélkapuja. Lényeges, hogy ügyfélkapu nélkül a gépjármű ügyintézésre nem lehet időpontot foglalni.” – tájékoztatott Dr. Varga Andrea, a Keszthelyi Járási Hivatal vezetője.
A keszthelyi és a hévízi kormányablakban hétfőn és szerdán hosszított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Kedden és csütörtökön 4 óráig, pénteken pedig délig lehet ügyeket intézni. A keszthelyi kormányablaknak hatalmas a leterheltsége, évente több mint 100 ezer ügyfelet fogadnak. Ezért, valamint a járványhelyzet miatt is arra bíztatják az ügyfeleket, hogy online intézzék az ügyeket. A webes ügysegéden anyakönyvi kivonatokat, erkölcsi bizonyítványt lehet kérni, számos iratot lehet pótolni és az intézhető ügyek köre egyre bővül. Akinek nincs ügyfélkapuja, őket soron kívül fogadják a kormányablakok ennek elkészítése céljából.
„Vannak olyan rendszerek, mint például az erkölcsi bizonyítvány igénylése, ami már egy jól bevált, régi módszer. Természetesen vannak újak is, mint például a jogosítványoknak az e-felületen történő meghosszabbítása. Ez a rendszer bevezetés alatt áll. A háziorvosok feltöltik az ESZT-be a szükséges alkalmassági papírt és akkor ez alapján otthon lehet intézni. Akinek 3 éven belül van fotója, az akár még azt is le tudja hívni, akinek nincsen, annak egy aláírásra és egy fotókészítésre be kell jönnie a kormányablakba. Ez bevezetés alatt ál jelenleg, lehetnek fennakadások, de azt gondolom, hogy a jövőben ez is egy nagyon jó lehetőség lesz.” – tette hozzá a hivatalvezető.
Dr. Varga Andrea elmondta, a járvány és az oltási kampány miatt nagyon leterheltek a rendszerek, ezért a lakosság türelmét kérik az online ügyintézés során is. A hivatalvezető hozzátette, az e-ügyintézési felület kibővített szolgáltatásai a járványt követően is elérhetőek lesznek. Kiemelte, a november 4-e után lejárt okmányok a veszélyhelyzetet követő 60. napig érvényesek lesznek, így mintegy két hónap áll majd rendelkezésre azok meghosszabbítására.
Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/7993-online-ugyintezesre-buzdit-a-kormanyhivatal