Ismét összeült a Keszthelyi Kulturális Kerekasztal. A mostani alkalmon beszámoltak az EKF-es pályázatokról, tapasztalatokról, jövőbeni gondolatokról. Az eseményen arról is tájékoztatták a kulturális intézmények képviselőit, hogy eddig milyen sikereket ért el a város.
Nagy sikernek örvendett idén is a KeszthelyFest, amelyen több helyszínen válogathattak a programok között az érdeklődők. Az Amazon Ház kínálatában a Nyugat-Balatoni Mozaik elnevezésű rendezvényen többek között a helyi és környékbeli kulturális és gasztronómiai kínálatot is bemutatták. Ez az Európa Kulturális Fővárosa projekten keresztül valósulhatott meg.
Az eddigi tapasztalatokról is megfogalmazták gondolataikat a város kulturális intézményeinek képviselői a Keszthelyi Kulturális Kerekasztal csütörtöki ülésen. Elhangzott, már több beadott pályázatot hirdettek ki győztesnek. A KeszthelyFest mellett a pénteken kezdődő Kultudvar is ezek között szerepel. Ez civil kezdeményezésre valósul meg.
„Természetesen segítségére voltak különböző kulturális intézményeink is. Így elmondhatjuk, hogy nem csak a lakosainkat várjuk ide, hogy egy közösséget alkossanak, hanem maguk a szervezők is egy közösséget tudtak alkotni. Színes programoknak lehetünk a tanúi, festészet, templombemutatás, zsinagógabemutatás, zenélés és egy közös együttlét.” – mondta el Vozár Péterné alpolgármester.
Az alpolgármester hozzátette, az infrastrukturális fejlesztésekről egy későbbi időpontban fognak beszámolni. A Keszthelyi Kulturális Kerekasztal januárban alakult meg a magyar kultúra napján. Célja, hogy összehangolja a város kulturális szférájában dolgozókat és a civileket, valamint programjaikat is.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV