Őszt búcsúztattak a mozgássérültek

2019. november 12. (kedd)

Mintegy 200-an vettek részt a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének őszbúcsúztató rendezvényén. A programot első alkalommal szervezték meg Keszthelyen azzal a céllal, hogy az utazni nem tudó tagok is részt vehessenek rajta. Az este folyamán műsorral, zenével és finom vacsorával kedveskedtek a résztvevőknek a szervezők.
Bordalokkal és borversekkel szórakoztatta a közönséget Bognár Ystván. A Gyenesi Dalárda tagjának előadása nem nélkülözte a humort, ugyanakkor a szőlőművesek és a borászok előtt is tisztelgett. A Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete rendszeresen szervez programot a tagjainak. Ilyenkor a megye öt csoportjának tagjai összegyűlnek, hogy jó hangulatban osszák meg egymással az elmúlt időszak történéseit.

„Az a fontos, hogy mindenki el tudja mondani a problémáit jókedélyűen, hogy ne csak arról beszéljünk tényleg, a problémákról, hanem más olyan dolgokról is, ami pozitívan érinti a társaságot. Mi is arra készülünk, a vezetőség és én is, hogy ilyenkor tegyünk olyan bejelentéseket, amivel az egyesület tagsága egy kicsit jobban tud a jövőbe tekinteni.” – tájékoztatott Dudás Gyula, a Mozgássérültek Országos Szövetségének Zala megyei elnöke.

Dudás Gyula bejelentése ezúttal a Keszthelyi Csoportot érintette. A Zala megyei elnök köszöntőjében elmondta, az elmúlt időszakban Keszthelyen is megállapodást kötöttek az Élelmiszerbankkal. Ennek köszönhetően a helyi csoport tagjai is rendszeresen részesülnek élelmiszerellátásban a jövőben. Az egyesület tagjai számára nagyon sokat jelent, hogy időről időre részt vehetnek különböző programokon.

„Mi mozgáskorlátozottak nagyon sokat vagyunk egyedül, és ez egy színt hoz az életünkbe, amikor így összeülünk és vidám programokon veszünk részt. Ezt köszönjük Nemes Klára vezetőnknek, nagyon jól érzem magam.” – mondta Svidránné Pressing Ibolya, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete Keszthelyi Csoportjának tagja.

Keszthely első alkalommal adott otthont a megyei egyesület rendezvényének. Nemes Klára elmondta, ebből szeretnének hagyományt teremteni, hiszen sok olyan tagjuk van, aki nem tud utazni, így a zalaegerszegi programokon sem vehet részt. A keszthelyi csoport vezetője hozzátette, ezek az alkalmak arra is jók, hogy a megye különböző csoportjainak tagjai jobban megismerjék egymást.

„Az egyesületnek van 5 csoportja, a Zala Megyei Mozgássérültek Egyesületének. Ez az öt csoport különböző helyszíneken van: Zalaszentgrót, Lenti, Zalalövő, Zalaegerszeg és Keszthely. Úgy gondoltuk – elnök úr kérésére, hogy megszervezzük – ezt már áprilisban eldöntöttük, hogy megszervezzük itt Keszthelyen.” – emelte ki Nemes Klára, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete Keszthelyi Csoportjának vezetője.

Az este programjában a műsorok mellett tombolasorsolás is szerepelt. A jó hangulat fokozásához a zenét az Asbóth Regatta szolgáltatta. Az őszbúcsúztatón természetesen egy finom vacsora is várta a résztvevőket.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6567-oszt-bucsuztattak-a-mozgasserultek?fbclid=IwAR30B72Eh33XqDYADjsIQ4j649C9Vav8DNO8-3MHUE1owSWLkC_TaybnS4g