Jubileumi díszokleveleket adtak át, s a helyi intézmények pályakezdő pedagógusait köszöntötték tegnap Keszthelyen.
Ruzsics Ferenc polgármester üdvözlő beszédében köszönetet mondott a nyugalmazott pedagógusoknak odaadó oktató, nevelő munkájukért. Úgy fogalmazott, a múltbéli és jelenlegi oktatás különbözik egymástól, régen nagyobb volt a szigor, s a tudás elsajátítása is jelentősebb szerepet kapott. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben erősödnek az oktatás és nevelés értékei.
A Csány-Szendrey ÁMK diákjainak műsora után a polgármester és Csótár András, az önkormányzat oktatási, kulturális és ifjúsági bizottságának elnöke átadta a díszokleveleket. Hetvenöt esztendeje végzett a tanítóképzőben, így gránitoklevelet kapott Gál Józsefné, 65 esztendős jubileumért vasoklevelet vett át Szőnyi Jánosné tanítónő. Hatvan évért hárman kaptak gyémántoklevelet: Baranyai Mária, Berta Kálmánné és Lakos Zoltán.
– Próbáltam összeszámolni, mennyi diákom volt, de nem sikerült – mondta kérdésünkre a 94 esztendős Gál Józsefné. – A pedagógus pálya gyönyörű, a gyermekek szeretete és tisztelete, a tudás átadása mindennél többet jelentett számomra.
Hasonlóképpen fogalmazott beszédében Csótár András bizottsági elnök is, amikor a pályakezdőket köszöntötte. Kiemelte: a nyugalmazott és ifjú pedagógusok közös pontja a gyermekek szeretete és az odaadó munka. Hozzátette, az oktatás helyzete jelenleg sem könnyű, de bízik benne, hogy a jövőben mind erkölcsileg, mind anyagilag javul a pedagógusok helyzete.
A rendezvényen hét pályakezdő pedagógus, Tolnai Tímea, Kissné Farkas Eszter, Marton Ágnes, Vincze Beáta, Kovács Andrea, Németh-Savanyó Szilvia és Versné Varga Beáta tett esküt.
(forrás: Zalai Hírlap, fotó: Monitor)