Petőfi könyvekben

2023. február 21. (kedd)

Petőfi Sándorral ismerkedhettek a gyerekek a Fejér György Városi Könyvtárban. A költőt ezúttal a hozzá kapcsolódó könyvek tükrében mutatták be a könyvtárosok.

Vitrinekben kiállított, többnyire régi könyvek alkotják a tárlatot. „ A tizenkilencedik század költője – Petőfi Sándor könyvek tükrében” című összeállítást március 11-ig nézhetik meg az érdeklődők.  A kiállítás megnyitóját a Ranolder Iskola ötödikesei is meglátogatták egy rendhagyó irodalomóra keretében. Az esemény annak a Petőfi 200 elnevezésű programsorozatnak a szerves része, mely a 2022-es, és a 2023-as évet öleli fel és Petőfi Sándor születésének évfordulójára emlékezik. A bicentenárium Keszthely kulturális életében is színfoltot jelent.

„Elsősorban abból kellett kiindulnunk, amit a Nemzeti Művelődési Intézet is szeretett volna azokon a pontokon, ahol Petőfi klubok alakultak, hogy mindenképpen felpezsdítse a város kulturális életét, és lehettek ezek irodalmi rendezvények, kiállítások, tulajdonképpen minden olyan esemény, amely közelebb hozta a reformkor szellemét.” – mondta el Stadler Tímea Kinga igazgató.

Képek