Petőfi, Szendrey és a zsinagóga volt a középpontban

2023. szeptember 18. (hétfő)
KesztHelyi identitás

A zsinagóga, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia voltak a középpontban idén a KultUdvaron. A harmadik alkalommal megrendezett kulturális rendezvénysorozat nagy sikernek örvendett, sokan látogatták a színes programokat. Kiállítás, zene, színdarab és gasztroélmény is szerepelt a skálán.

A helység kalapácsát adta elő a 0. napon a Jászai Mari-díjas Besenczi Árpád. Petőfi Sándor elbeszélő költeménye a mai napig sikeres darab, mely szinte minden korosztálynak ajánlott. A színművet több évtizede játssza a művész nagy sikerrel.

„Mostanában ugye olvasni nem nagyon olvasnak az emberek, főleg a fiatalok nem. De ha legalább így találkoznak Petőfivel, az is nagyon jó. Zseniális iromány, itt nincs vita. Itt annyi szépség, annyi izgalom van benne, annyi nyelvi lelemény, amit nem is tudom, hogy ilyen fiatalon hogy lehetett ennyi mindent megírni. És ha ezzel találkozik, másképpen, ha nem így találkozik az irodalommal vagy Petőfivel a fiatalság vagy akár az idősebb korosztály, az már szerintem jó dolog.”

A hivatalos nyitónap a zsinagógában kezdődött. A tárlatvezetést megelőzően Vozár Péterné alpolgármester üdvözölte a civil kezdeményezésből megvalósult programot. Ezt követően egy Keszthelyre települt orosz házaspár – Kashin Konstantin és felesége Natalia –  képzőművészeti kiállítását nyitották meg. Az épület és a helyi zsidóság történelméről Rejtő Gábor mesélt a látogatóknak. A program a Bibliai kertben folytatódott. Ez a helyszín sem látogatható minden nap, előzetes bejelentkezés után lehet megnézni. Itt olyan növények és építmények találhatóak, melyeknek bibliai szimbolikái vannak. A hitközség elnöke elmondta, mindenkinek szívesen mutatja be a helyszíneket.

„Egymás megismerése az nagyon fontos, hogy megismerjék a szokásainkat. Ugye a neológ zsidóság, tehát mi beépülünk a város vérkeringésébe, ugyanúgy élünk, mint bárki más. Ugyanúgy magyarnak tartom magam, csak a vallásom zsidó.”

A Pethő-udvar zenés rendezvényeknek volt a helyszíne. Petőfi megzenésített versei is felcsendültek, valamint fotózkodni is lehetett az egyik legnagyobb költővel, valamint a Feleségek feleségével, Szendrey Júliával. A KultUdvart harmadik alkalommal szervezték meg Keszthelyen, mely a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósult meg, erre a Közösségi Értékekért Egyesület pályázott.

„Úgy lett összesítve a programsorozat, hogy mindenképp bemutatásra kerüljenek Keszthely kulturális értékei. Egyrészt egy kicsit azok is közelebbről megismerhessék, akik itt laknak, de esetleg még nem volt alkalmuk meglátogatni a keszthelyi zsinagógát vagy a Bibliai kertet. Vagy esetleg nem tudják azt, hogy Szendrey Júlia itt született.” – ismertette Stadler Tímea Kinga a Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója.

A gyermekekre is figyeltek a szervezők, nekik is külön játékos feladatokkal készültek. A gasztrosarokban egy igazi különlegességgel, Szendrey Júlia kedvenc tortájával várták az érdeklődőket.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek