Polgármesteri tájékoztató 2020.03.17.

2020. március 17. (kedd)

A mai napon a Zala Megye Kormányhivatal két személynél rendelt el hatósági házi karantént, Keszthelyen.

2020. 03. 17.

Tisztelt Keszthelyiek!

A mai napon a Zala Megye Kormányhivatal két személynél rendelt el hatósági házi karantént, Keszthelyen.

A koronavírus csoportos terjedésének megakadályozása, valamint az egészség és élet megóvása érdekében Keszthely Város Önkormányzata részéről folyamatos egyeztetés folyik az érintett szakemberekkel mind egészségügyi, mind pedig szociális területen.
Mindannyian tudjuk, hogy leginkább veszélyeztetettek az idősebb korosztály, szüleink, nagyszüleink. Őket óvjuk, védjük, vigyázunk rájuk, segítjük mindennapjaikat azért, hogy, ha lehet, otthon tudjanak maradni, ne kelljen, boltba, gyógyszertárba kimenniük. Különös figyelmet fordítottunk rájuk eddig is, de a jelenlegi helyzetben még nagyobb figyelmet fordít rájuk az önkormányzat, az önkormányzat fenntartásában működő családsegítő és szociális szervezetek, intézmények. Sajnos minden bizonnyal vannak és lesznek olyan rászoruló személyek, akiknek nincs lehetőségük sem családi, sem pedig egyéb más közvetlen vagy közvetett (pl. szomszéd stb.) segítséget mindennapjaikhoz igénybe venni, ők sem maradhatnak segítség nélkül. Számukra most is maximálisan segítséget nyújtanak a szociális szolgálatok munkatársai.
Amennyiben vannak olyan rászoruló személyek, akik ezidáig ezen ellátó körhöz nem tartoztak, de korukra, egészségi állapotukra figyelemmel rászorulnak a segítségre, mivel teljesen érthető okokból szeretnének otthonukban maradni és nem tudnak külső segítséget igénybe venni, illetőleg akiket a Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Keszthelyen járványügyi megfigyelés alá helyezett (ún. hatósági házi karantén) és úgyszintén nincs módjuk családtag, szomszéd egyéb segítséget igénybe venni, ellátásukról önmaguk nem tudnak gondoskodni, – ilyen irányú igény írásbeli jelzése esetén – az önkormányzat róluk intézményein keresztül gondoskodik.
Igényeket, jelzéseket az ellatas@keszthely.hu e-mail címre elküldve vagy a 83/505-518-as telefonszámon tudják bejelenteni, illetve további részletekről ezen elérhetőségeken kaphatnak tájékoztatást.