Régi-új szak indul újra a Georgikonon

2024. január 29. (hétfő)
KesztHelyi identitás

A várakozásokat is felülmúlta a Georgikon nyílt napja. Sokan vettek részt az eseményen, ahol információt kaptak a leendőbeli hallgatók a campus képzéseiről. Oktatókkal és hallgatókkal is beszélgethettek az érdeklődők. A Georgikonon régi-új szakok is indulnak.

Minden szeptemberben induló képzésről érdeklődhettek a felvételi előtt állók. Az oktatók és a jelenlegi hallgatók is szívesen meséltek az egyetemi életről. Több standot állítottak fel. Az ország minden részéből utaztak Keszthelyre, hogy megismerkedjenek a Georgikonnal. Voltak olyanok is, akiknek konkrét elképzeléseik vannak a jövőjükkel kapcsolatban.

„A ménesgazda szak után. Kiskorom óta lovagolok, úgyhogy ez tűnt a legjobb választásnak és amióta az eszemet tudom, lovakkal szeretnék foglalkozni. Meg most megnéztük a turizmus szakot is, az is érdekel, úgyhogy meglátjuk, hogy mi lesz most még.” – osztotta meg Gál Liza Lilien.

A MATE Georgikon Campuson állattenyésztői, kertészmérnöki, mezőgazdasági mérnöki, természetvédelmi mérnöki alapszakok indulnak ősszel. A térség adottságaihoz igazodva turizmus-vendéglátás képzést szintén meg lehet jelölni a felvételi lapon. Újra lehet jelentkezni a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szakra, mely korábban is nagyon népszerű volt a hallgatók körében. Ezzel a tudással az agrárszektor mellett pénzintézeti területen is el lehet helyezkedni.

„A technológiai folyamatok mögött zajló gazdasági realitásokat jobban feltárják. Illetve, amiért nagyon szeretem a szakot, hogy a vidékfejlesztés nevéből adódóan ez egy közösségben gondolkodó szak, mert a célja az, hogy arra kérdésre keressük a választ, hogy akár egy helyi vállalkozásról van szó, akár egy helyi közösségről, településről, egy kisebb járásról, egy régióról, hogy hogyan lehetne egy olyan életminőséget produkálni, ahol az ott lakók jól érzik magukat, működnek a vállalkozások.” – emelte ki Dr. Bánhegyi Gabriella szakkoordinátor, a MATE Georgikon Campus egyetemi docense.

Felsőoktatási szakképzésekből sem lesz hiány. Jelentkezni lehet gyógy- és fűszernövény, ménesgazda, mezőgazdasági, szőlész-borász és vendéglátás képzésekre. A január végi nyílt nap mindig a leglátogatottabb alkalom. A Georgikon évről évre népszerűbb. Ez köszönhető annak is, hogy egyre vonzóbb az agrárium, az itt szerzett tudás pedig biztosíték az elhelyezkedésre.

„Folyamatosan dolgozunk a képzéseknek az újragondolásán, a képzéseknek a modernizációján. Tehát próbálunk a legmagasabb igényeknek megfelelni, hiszen mára már a mezőgazdaság egy csúcstechnológiai ágazattá vált. Ennek megfelelően olyan innovatív ismeretanyagot próbálunk átadni a hallgatóknak, amivel fel tudjuk őket készíteni a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre. És mindamellett, ahogy említettem ugye, megváltozó szakjaink vannak, ugye a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakot ezúton is kiemelném. Illetve, ami újként jelenik meg várhatóan a képzési palettán, az szintén, amit említettem a turizmus-vendéglátás képzés.” – fogalmazott Dr. Szabó Péter általános campus főigazgató-helyettes.

A Georgikonra tavaly csaknem 400 elsőévest vettek fel a szeptemberben induló képzésekre. Az idei felvételi kérelmeket február 15-ig lehet beadni az E-felvételi rendszerben. A ponthatárokat várhatóan július 24-én határozzák meg.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek