Csütörtökön elrajtolt a 11. Balaton Szupermaraton. A négynapos tókerülő futóversenynek rekordszámú nevezője van, akik egyéniben váltóban, vagy csapatban teljesítik a 196 kilométeres távot. A mai nap Keszthelyen és áthaladt a mezőny, illetve innét rajtolt el a nagy népszerűségnek örvendő Spuri Öböl Félmaraton.
A hűvös időben különösen fontos volt a jó bemelegítés. A futók megtöltötték a Helikon strand parkolóját. A helyszínen kiderült, hogy a számos visszatérő mellett több sportember elsőként vállalkozott a Keszthely és Szigliget közötti 21,1 km-es táv teljesítésére. A futók a jó hangulat és szervezés mellett a környezet miatt szeretik ezt a versenyt.
„A Balatonnál futni az csodálatos dolog, kellemes környezetbe. Az idő az nem olyan barátságos, mint tavaly, de azért így is nagyon jó. A Balatonnak van egy varázsa” – vélekedett Drávucz Herbert.
Összesen 737 futó rajtolt el a kürtszóra a Halászcsárda irányába. 3 óra 30 perces szintidőt szabtak meg a félmaraton teljesítésére.A Balatoni kerékpárúton jelölték ki a szervezők az útvonalat, mely megegyezik a Balaton Szupermaraton 3. szakaszával. A hétvége a futás jegyében telik a Balaton körül.
A négynapos Balatonkerülő futóverseny 11 éves történetének eddigi legnépesebb mezőnye startol el csütörtökön Siófokról. 351 fő vállalkozott egyéni szupermaratonra, mellettük 149 páros, illetve váltóban 165 csapat vágott neki a 196 kilométeres távnak. A mai napon Szigliget volt a cél, szombaton Balatonfüredre, a vasárnapi zárónapon pedig Siófokra fog megérkezni a mezőny.
Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8638/rekordszamu-futo-a-spuri-balatonon/