A belváros rehabilitációs pályázat második fordulós beadásához szükséges testületi döntések miatt rendkívüli ülést tartott a keszthelyi önkormányzat.
December 3-ai határidővel nyújtja be Keszthely a történelmi belváros megújítását célzó projektjének második fordulós dokumentációját. A képviselőtestület elfogadta ennek teljes anyagát: a pályázati adatlapot, a szükséges nyilatkozatokat, a konzorciumi együttműködési megállapodást és a végleges akcióterületi tervet, valamint döntést hoztak a szükség önrész betervezéséről az önkormányzat 2010. és 2011. évi költségvetésébe. A közel 530 millió forintos, egyelőre feltételesen elnyert támogatáshoz a városnak 504 millió forint önerőt kell vállalnia, melynek kifizetése a beruházás ütemezése miatt két évre oszlik el.
Az ülésen határozat született egy másik, pályázatból történő fejlesztés támogatásáról is. A testület már korábban döntött arról, hogy konzorciumi partnerként részt vesz a Zala Volán Zrt. pályázatában, mely a keszthelyi autóbuszmegálló és több buszváró megújítását célozza; a pályázat jelenleg formai értékelés alatt áll. Mostani döntésével az önkormányzat 450ezer forint önerő biztosítását vállalta, melyből az Erzsébet királyné úti megálló újulhat meg a projekt keretében.
A testület döntése értelmében a volt mozi épületét a Goldmark Károly Művelődési Központ kezeléséből a Vajda János Gimnázium használatába adja az önkormányzat. Mint ismeretes, az épületben jelenleg közel százmilliós felújítást és átalakítást végez a Zala Megyei Önkormányzat, hogy a gimnázium fenntartójaként az intézmény tornaterem-problémáját részben megoldja. Az épület azonban nem csak tornateremként funkcionálhat, más célokra is alkalmas lesz. A keszthelyi és a megyei önkormányzat tárgyalásokat folytat az épület hasznosításáról, és ennek kereteit rögzítő együttműködési megállapodást készítenek elő.
Több más környező településhez hasonlóan Zalaszántóval is megállapodást köt az önkormányzat a zeneoktatás szélesebb körű biztosítása érdekében: ezentúl a község tanulóinak is lehetőségük lesz beiratkozni a Festetics György Zeneiskolába. Az iskolának a tanulói létszám bővülése előnyt jelent, és az önkormányzat számára nem jár többletköltséggel az együttműködés.