Orbán Viktor miniszterelnök kinevezte a január elsejei hatállyal megalakuló – 19 megyei és egy fővárosi – kormányhivatalok vezetőit. A zalai kormánymegbízott Rigó Csaba lett, aki csütörtökön vette át az Országházban a megbízólevelét. Szerkesztőségünk az első napok teendőiről kérdezte a frissen kinevezett kormányhivatal-vezetőt.
Pontos, precíz és barátságos közigazgatást
„Nagy megtiszteltetés, hogy a kormányhivatal vezetőjévé nevezett ki Miniszterelnök Úr. A feladat és a cél egyértelmű: pontos, precíz és ügyfélbarát szolgáltatást kell nyújtani a középszintű közigazgatásban az állampolgárok számára.”
Rigó Csaba érdeklődésünkre elmondta: kinevezése január 1-vel hatályos, de az első munkanapok forgatókönyvét már összeállította. A magyar államigazgatás soha nem látott mértékű átalakítása zajlik. Ennek eredményeként január 1-től létrejön a Zala Megyei Kormányhivatal a megyei közigazgatási hivatal bázisán. Január 3-án, az új év első munkanapján megnyílnak a kormányablakok is, melyek az ügyfélbarátabb, hatékonyabb államigazgatási ügyintézést szolgálják majd. Zalában kezdetben két kormányablak nyílik: Zalaegerszegen a Kossuth u. 9-11. és Nagykanizsán a Fő u. 24. szám alatt.
A megyei kormányhivatalba integrálódik 14 területi államigazgatási szerv. A szervezeti integrációban részt vesznek a területi igazságügyi hivatalok, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok, a földhivatalok, a regionális egészségbiztosítási pénztárak, a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, a regionális munkaügyi központok, a regionális munkaügyi felügyelőségek, a regionális munkavédelmi felügyelőségek, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális felügyelőségei, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális irodái, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézetei, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságai, a Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatóságai, valamint az Oktatási Hivatal regionális igazgatóságai.
A kormánymegbízott úgy nyilatkozott, hogy szeretnék, ha 2013-ra a visszaállítani tervezett járási szinten is működnének a kormányablakok. Mindezzel párhuzamosan zajlik az elektronikus közigazgatás fejlesztése is, ami szintén a gyorsabb és kényelmesebb ügyintézést tesz majd lehetővé.
A kormányhivatal Zalaegerszegen a Megyeháza épületében lesz elérhető.
Rigó Csaba 1965-ben született, programtervező matematikusként végzett az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen, majd a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szakközgazda, a BME-n közbeszerzési menedzser, a Corvinus egyetemen pedig angol nyelvű MBA menedzser diplomát szerzett. 2002-től a zalaegerszegi közgyűlés önkormányzati képviselője és a gazdasági bizottság elnöke, 2007-től a kertvárosi településrészi önkormányzat vezetője. Szintén 2007-től a Fidesz Önkormányzati Tagozat Zala Megyei Területi Tanácsának elnöke, 2010-től a Közbeszerzések Tanácsába tanácstag, a helyi önkormányzatok országos szövetségeinek delegáltja. Ugyancsak 2010-től a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium delegáltja a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsba. 2004 óta tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak. Több civil szervezetnek és alapítványnak is kuratóriumi tagja. Nős, három gyermeke van.
Mivel a kormányhivatal-vezetői kinevezés összeférhetetlen az önkormányzati képviselői tisztséggel, Zalaegerszegen a kertváros egyik választókerületében jövő év elején időközi választást kell tartani.
(forrás: zalamedia.hu)