Sárgulási ünnepség keretében búcsúztak szombaton a Pannon Egyetem Georgikon Karának végzős hallgatói az alma matertől és a várostól.
A diákok és oktatóik énekelve, nótázva és integetve hintókkal járták körül Keszthelyt, betérve az intézmény épületeibe, tanulmányaik helyszínére. Az ünnepséget a hagyományokhoz hűen a Festetics kastélymúzeumban tartották, ahol Sáringer-Kenyeres Tamás országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, hangsúlyozva: biztos benne, hogy az ifjak – szorgalmuk és tudásuk alapján – megállják majd helyüket a munka világában. Hozzátette: a család fontossága mellett az ország érdekeit is mindig vegyék figyelembe döntéseik során.
Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektorának megbízottja a Georikon Kar évszázados hagyományairól szólt, kiemelve: az intézmény igazi értéket teremtett, olyat, mely megőrzendő.
Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere a Festetics család tevékenységének, az intézmény munkájának méltatását követően köszönetet mondott a szülőknek, majd úgy fogalmazott: a tudás, a becsületes, tisztességes elhivatott munka mindig érték lesz a világon. Kérte a hallgatókat, hogy ennek szellemében indítsák pályafutásukat.
A kar angol szakos külföldi végzőseinek műsorát követően Manninger Jenő mondott beszédet, kiemelve: a Georgikonon szerzett tudással biztosan érvényesülnek a Keszthelyen végzett hallgatók.
Dr. Dublecz Károly dékán azt mondta: a kar hagyományi több száz évre visszanyúlnak, nem szabad, hogy a pályát kezdők kishitűek legyenek. Végezzék aktívan a munkájukat, s képezzék magukat a továbbiakban, amiben a Georgikon mindig partnerük lesz.
(forrás, fotó: Zalai Hírlap, Sámel József www.zalaihirlap.hu)