Segítik a fiatal gazdákat

2019. február 11. (hétfő)

A digitalizáció segítheti a fiatal gazdálkodókat. Erről tartottak előadást Keszthelyen. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége által szervezett programon informálódhattak a résztvevők az új megoldásokról és a várható fejlesztésekről is. A jövőben akár fényképek alapján is lehet következtetni a saját mezőgazdasági területek, vagy jószágok állapotára.
Gazdaságának legújabb jövevényét mutatja Országh Béla. A fiatal gazdálkodó gyerekkora óta tart állatokat, jelenleg őshonos jószágokat tenyészt. Birtokán birkák, kecskék, szamarak, lovak és különböző baromfik is megtalálhatóak Mint elmondta, az állattartás a munka mellett nagy élményt is jelent, így mindenkinek ajánlja.

„Én szoktam javasolni, azért is, mert, most lehet, hogy csak nekem, bár úgy gondolom, sokaknak ez egy nagyon jó kis kikapcsolódás, tehát, hogy az ember a természetet figyeli és úgy ahogy a természet, az állatok is változnak ugye az évszakok alatt, az évek alatt és számomra nagyon nagy öröm egy kiscsirke kikelése vagy egy báránynak a születése.” – mondta el az állattenyésztő.

Országh Béla hozzátette, bár még nem vett részt pályázatokon, de tervei között szerepel, hogy a közel jövőben ezt pótolni fogja. Magyarországon csaknem 80.000 fiatal gazda tevékenykedik. A 40 év alatti gazdálkodók számára sok támogatási lehetőség létezik. Ezeknek a felkutatásában is tudnak segíteni az egyetemi klubok, amelyeket az Agrya, azaz a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége hívott életre. Ezt az országban elsőként Keszthelyen szervezték meg.

Legutóbb is a városban tartották találkozójukat, ahol az előrelépést segítő felhívásokról informálódhattak a résztvevők.

„A fiatal gazda induló pályázat szankciómentesen címmel ilyen gyakorlati tippeket, tanácsokat kapnak a fiatal gazda pályázat nyertesek és egyáltalán akik tervezik beadni ezt a pályázatot, hogy egyáltalán hogy kell végig csinálni egy ilyen pályázatot. Valamint a digitális információból haszon címmel pedig hát ugye az információtechnológiával való lépéstartást hangsúlyozni a mezőgazdaságban is.” – tette hozzá Barcza Balázs az Agrya tisztségviselője.

A tavalyi évben alakult ki egy együttműködés az Agrya és egy telekommunikációs cég között, mely szerint a szolgáltató az agráriumban is megjelenik. Ezzel a lépéssel kívánnak egy megoldást szolgálni a gazdák számára, hogy a digitalizáció során is tudjanak profitot termelni.

„Mi egy ökoszisztémát hoztunk létre digitális úton, amibe azt gondoljuk, hogy a gazdálkodók be tudnak lépni. Nagyon fontos, hogy egy hitelesített belépési portálon keresztül, tehát ugye ellentétben a népszerű social media-val itt valódi szereplők lesznek. Ez azért is fontos, mert olyan szolgáltatásokat tettünk bele, amelyek azt gondoljuk, hogy nagyon fontosak lehetnek a vidékiek számára. Az egyik ilyen novum az, hogy a gazdálkodók tudnak beszerzési és eladási csoportokat létrehozni ezen a portálon keresztül, ami nagyon fontos lehet, hiszen a profit így náluk tud lecsapódni és nem a kereskedelmi hálózatokban.” – ismertette Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid agrobusiness szakértő.

A másik ilyen megoldás lesz tavasszal a kis gazdálkodók számára egy telepirányítási rendszer kiépítése. E mellett az időjárás előrejelzésben is próbálnak előrelépni. Jelenleg az Országos Meteorológiai Szolgálattal közösen fejlesztenek egy személyre szabható szerkezetet, ami az adott terület időjárási körülményeit jelzi majd előre. Teszt üzemmódban vannak a marha és a sertés-ágazatokhoz kapcsolódó fejlesztések is, melyekkel fotók alapján az állatok súlyára és egészségügyi állapotára lehet következtetni.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5740-segitik-a-fiatal-gazdakat?fbclid=IwAR38POUkvVskmd45MKFHOczbt0Qj3CEjjboTwJNfnlOhq0UvIH2zfecsN-Y