A társadalmi partnerképzést elősegítő tanfolyamot tartottak a Balaton Színházban. A keszthelyi Család és KarrierPONT szervezésében várták két napos tréningre a környékbeli civilszervezetek képviselőit és az önkénteseket. A program során érdekes feladatokkal és előadásokkal segítették elő az egyesületetek kapcsolatépítését. A CSAK várhatóan a jövőben többek között a munkaadóknak és a családosoknak is tartanak továbbképzéseket.
Egy elképzelt civilszervezet bemutatását készítik elő a Balaton Színházban tartott rendezvényen. A Család és KarrierPONT az intézményben szervezte meg a társadalmi partnerképzés tréningjét. A szervezők a két napos kurzussal az NGO-k és az önkéntes segítők kapcsolat-, illetve hálózatépítését szeretnék elősegíteni. A korábbi tapasztalatok szerint ezúttal is a környékbeli társadalmi egyesületek képviselői voltak jelen az ingyenes, kétszer 10 órás programon.
„Nagy örömmel jöttem, együtt dolgozom egy helyi alapítvánnyal, az Add meg a lehetőséget Alapítvánnyal és a Családok Helikonja rendezvényt minden évben rendezzük. De a célunk az, hogy bővüljön a kapcsolati háló és össze tudjuk fogni mindazokat a szervezeteket és egyéneket akik a családokkal foglalkoznak és abban bíztam, és azt is látom, hogy nagyon előnyös ez, azért, mert együtt vagyunk, akik fogunk együtt dolgozni ebben a tevékenységben és jobban megismerjük egymás és kicsit tudatosabban fogjuk tudni építeni tovább ezt a programot.” – mondta el Hada Zsuzsanna.
A tanfolyamon az előadások mellett érdekes feladatokat is kaptak a résztvevők. A tevékenységet koordinálók szerint ezeknek célja, hogy megtanulják a megjelentek, kihez fordulhatnak, ha felmerül az életükben egy probléma. Többek között kiscsoportos foglalkozás keretében egy segítséget nyújtó szervezet plakátját készítették el, melyen a főbb tevékenységi köröket és hívószavakat kellett feltűntetniük a jelenlévőknek.
„Most ez a mai nap úgy veszem észre, hogy kicsit könnyebb neki, hogy szabadabbra vannak engedve. A tegnapi nap egy kicsit nehezebb volt, a száraz elmélet. A múltkori tréningen résztvevőknél hatalmas érzelmek szabadultak fel és hatalmas összeütközések és barátságok is szövődtek. Viszont nagyon tanulságos volt a generációk különböző nézőpontját látni, hogy hogy gondolkodnak egy nyugdíj előtt járók, és hogy gondolkoznak a pályakezdő fiatal huszonévesek. Rendkívül tanulságos és úgy veszem észre, hogy élvezik.” – osztotta meg tapasztalatait Németh Mónika.
Hasonló tréninget korábban is rendezett már a keszthelyi szervezet. Az akkori sikeres oktatásnak köszönhetően folyamatosan tervezik a jövőbeni továbbképzéseket is. A következőt várhatóan február 4-én indítják.
„Egy munkaerőpiaci reintegrációs képzés, amire szintén bárki jelentkezhet 18 és 65 év között, de nem csak keszthelyiek, hanem Keszthely környékén lakók is. Annak egy kicsit más a témája, de leginkább az a fő téma, hogy akik szeretnének a munkába visszaállni, milyen plusz technikákkal tudjuk őket ezzel segíteni.” – ismertette dr. Gábor Hajnalka a Család és KarrierPONT szakmai vezetője.
A szakember hozzátette, hamarosan a munkaadók számára is indul egy 20 órás tanfolyam, de már szervezés alatt van a munka és család összehangolása című képzés is.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9394/segitik-a-kapcsolatepitest/?fbclid=IwAR2L3M1rP1wC2Y775mPAcb9r33xmYEtSj40cRKlF0s23lD7QIAlqO7nl-J4