Mozgáskorlátozottak és egészségesek számára rendezték meg a ’Séta az egészségért’ belvárosi gyalogtúrát.
A Gyalogló Világnap alkalmából világszerte szerveznek túrákat és gyaloglásokat, hogy felhívják a figyelmet a friss levegőre és az egészséges életmódra. Keszthelyen a helyi nevezetes épületeket érintő 5 km-es túrát szerveztek a hétvégén.
A Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumánál gyülekeztek a ’Séta az egészségért’ programra érkezők. Keszthelyen tizedik alkalommal rendezték meg a figyelmet az egészségmegőrzésre irányító kis túrát. A népes résztvevőket Kardos József nyugalmazott tanár ismertette meg röviden az első helyszínnel, hiszen ez egy helytörténeti bemutatóval összekötött túra volt.
A sétaprogramnak közel 100 regisztráltja volt. A civil érdeklődők mellett számos Keszthelyi és környékbeli iskola diákjai is végiggyalogolták a távot, mely során sok érdekességet tudhattak meg Keszthelyről. Olyan épületekre és adatokra is felhívták a figyelmet, melyeket sokan nem tudnak.
Az 1992-ben útjára indított Sétáló Világnap keszthelyi rendezvénye nemcsak az egészségre, és a helytörténeti értékekre hívta fel a figyelmet. Fontos része volt, hogy nem csak egészségesek, hanem fogyatékkal élők is részt vettek a sétán.
(forrás, fotó: Keszthelyi Televízió www.tvkeszthely.hu)