Séta az egészségért

2017. október 17. (kedd)

Az egészséges életmód fontosságát hangsúlyozták

15. alkalommal rendezték meg a Séta az egészségért című programot. A résztvevők ezúttal a keszthelyi Balaton-parton sétáltak végig felhívva ezzel a figyelmet a mozgás és az egészséges életmód fontosságára.
A Balaton-parti Sissy szobornál gyülekeztek fiatalok és idősek, egészségesek és fogyatékkal élők, hogy egy séta keretein belül hívják fel a figyelmet az egészséges életmód fontosságára. Az 1992-ben útjára indított Sétáló Világnaphoz Keszthely 2002-ben csatlakozott. Azóta számos civil is nagy örömmel vesz részt a rendezvényen.

„Nagyon fontosnak tartom ezt a programot. Végül is a mozgáskorlátozottak és a látásfogyatékosok együtt vesznek részt ezen az egészséges sétán, ami közben jár abban is, hogy szabadban legyünk, a levegőn, és a mozgás a lényeg. Akik korlátozva vannak, ők akármilyen sportot űzni nem tudnak, és akkor ez a séta, ez nagyon fontos.” – mondta egy résztvevő, Vercz Istvánné.

A résztvevők végigsétáltak a móló felé vezető sétányon egészen az óriásbetűkig. Közben Nemes Klára, a program szervezője mesélt a keszthelyi Balaton part kiépítéséről és a város jövőbeni terveiről is. A móló bejáratától a Helikon Szálló felé vezetett a sétálók útja, akik jó időben, verőfényes napsütésben teljesíthették a távot. A sétának hármas célja volt.

„A fogyatékossággal élők és az egészségesek együttléte, ami a legfontosabb, hogy tegyünk az egészségünkért, tehát a mozgás fontosságára való figyelemfelhívás, és harmadsorban pedig az, hogy megismerjük Keszthelyt, Keszthelynek különböző építményeit, tehát az épített és a természeti környezetet.” – tájékoztatott Nemes Klára, a Keszthely Város Sportjáért és Oktatásáért Egyesület Mozgáskorlátozottak Szakosztályának vezetője.

Az eredeti tervek szerint a résztvevők a Libás strandig mentek volna, majd ott megfordulva érkeztek volna vissza a kiindulóponthoz. Az idősebbekre és a fogyatékkal élőkre való tekintettel azonban a Via Hotelig tartott a táv, majd innen tértek vissza közösen a Sissy szoborhoz.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8284/az-egeszseges-eletmod-fontossagat-hangsulyoztak/