Mintegy 37 ezer euróból valósított meg két külföldi gyakorlatot a VSZK. A diákok az Erasmus+ program keretében tölthettek el 3 hetet Lengyelországban tavaly, idén pedig Frankfurtba utazhatott 8 tanuló. A diákok a 120 órás gyakorlat sikeres teljesítéséről vehették át Europass tanúsítványaikat az intézményben.
Két frankfurti szállodában gyarapították a tudásukat a VSZK tanulói. A vendéglátás és pincér szakos diákok segédkeztek a reggeliztetésben, tányérdekorációt készítettek és felszolgálói munkát is végeztek. A diákok kiválasztásánál fontos szempont volt a nyelvtudás, valamint a kiemelkedő szakmai kompetenciák is.
A nyolc tanuló ünnepélyes keretek között vehette át az Europass tanúsítványt. Ennek a dokumentumnak a birtokában a diákok jelentős előnnyel indulnak majd a munkaerőpiacon. A programban részt vevők megtapasztalhatták a németországi szállodák világát.
„Németországban ez a német precizitás jobban kidomborodik. Meg ez a tisztaság, sokkal tisztább minden, a centikre figyelnek, minden részletre, tehát ez a német precizitás a hotelekben nagyon érződik. Az emberek a hoteleken belül nagyon barátságosak, segítőkészek, azonnal segítenek, ugranak mindenre. Ha nem értettünk valamit németül, megpróbálták elmondani más nyelven vagy elmutogatták, tehát abszolút barátságosak voltak velünk.” – mondta a ZSzC Keszthelyi Vendéglátó Szakgimnáziumának egyik tanulója, Bedő István.
A diákoknak a munka mellett lehetőségük volt felfedezni a környéket is. Szabadidejükben kísérő pedagógusaikkal együtt ismerkedtek Frankfurt nevezetességeivel. A tanulók így nem csak szakmai kompetenciájukat fejleszthették, hanem a német kultúrába is bepillantást nyerhettek. A különböző kirándulásokra délután volt lehetőség, délelőtt ugyanis a munkáé volt a főszerep.
„Egy napunk úgy nézett ki, hogy 7 órakor kezdtünk. A feladatunk minden reggel egy svédasztalnak az utántöltése illetve feltöltése volt. A reggelizés úgy nézett ki, hogy reggel 6-tól 10-ig jöhettek a vendégek reggelizni. Mi ezután lepakoltuk a svédasztalt, elraktuk másnapra az aznapról megmaradt termékeket.” – tette hozzá egy másik diák, Tajti László Bálint.
A keszthelyi VSZK még 2018-ban nyújtott be pályázatot az Ersamus+ programra. Az iskola pedagógusai által összeállított pályázati anyaggal közel 37 ezer euró támogatást sikerült elnyerni. Ebből egy lengyelországi illetve egy németországi 3 hetes szakmai gyakorlatot tudtak megvalósítani. A diákok a tanulás mellett iskolájuk hírnevét is öregbítették külföldön.
„Mintegy haza nagykövetként tudnak megjelenni ezeken a külföldi munkahelyeken. A szakmai kompetencia elmélyítése mellett nagyon fontos az, hogy a nyelvi kompetencia is erősödik, és az életvitelhez kapcsolódó kompetenciák, az önállódás folyamata szintén kiemelendő ezeknél a gyakorlatoknál.” – tájékoztatott Fisli István, a ZSzC Keszthelyi Vendéglátó Szakgimnáziumának igazgatója.
A jelenlegi Erasmus+ projekt a frankfurti gyakorlattal lezárult. Az iskola vezetése azonban nem tartja kizártnak hogy a jövőben is pályáznak majd.
Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5855-sikeres-szakmai-gyakorlatot-teljesitettek-frankfurtban-a-vszksok?fbclid=IwAR2yMeHRaSLS7Pmp3IKSWIJz7Pw0XdV2GEPzpe4lPALAfxiyite5e28ix6A