Bár a pandémia idején kevés lehetőségük volt a keszthelyi vívóknak edzeni, szép sikereket értek el mind egyéni, mind pedig csapatversenyeken. Az SZ-L Bau Balaton Vívóklub tagjai az országos versenyekről érmekkel tértek haza. Lázasan edzenek, mert az idei versenyszezonban még nagy megmérettetés vár rájuk. Hazai pályán léphetnek pástra az országos utánpótlás bajnokságon.
Borosné Eitner Kinga mesteredző az edzésen már tájékoztatta a vívókat a nyári programról. A vívóévadban a COVID járvány miatt, sajnos csak az utolsó hónapokban indultak be a versenyek Magyarországon. Nemzetközi viadalok már két éve nincsenek. A hazai megmérettetéseken és országos bajnokságokon junior korosztályban így is szép eredménnyel szerepeltek a vívók.
„Döntős helyezést,érmet értek el, akik közül kiemelkedik Pátri Maja aki nyert válogatót illetve egy tussal maradt alul az országos bajnokságon egyéniben. Aztán következtek a csapatversenyek, ahol a kadet fiúk kitettek magukért, mert 31 csapatból nyerték az országos bajnokságot. Jó versenyzéssel, lelkesedéssel tudtak utána felállni a dobogó középső fokára. Megnyerték a versenyt. A lányok 4. lettek. Ott egy kis balszerencse volt a felkészülésben, mert sokan megbetegedtek és ezért felemásra sikerült a felkészülés.”- mondta el Borosné Eitner Kinga.
Pátri Maja az egyéni sikerek után a csapatban elért eredménnyel is elégedett. A szigorítások alatt ő sem tudott a megszokott módon edzeni csapattársaival.
„A verseny közeledtével már több edzés lett és megfelelő felkészültséget éreztünk. A versenyen úgy érzem nagyon jól teljesítettünk. Két 2006-os lánnyal indultam, akik még serdülők, tehát a kedettal felversenyeztek és 4. helyezést értünk el a 21 csapatból. Nagyon örülök, büszke vagyok a csapatra.”- mondta Pátri Maja.
A négy fős, párbajtőr győztes fiúcsapat tagja Németh Zétény, a szakosztályban kezdett el vívni 9 éve. A siker ellenére azt mondja, nem lehet lazítani. A versenyző a következőket fogalmazta meg véleményében.”A mezőny az viszonylag erős volt,nagyon sokszor izgalmas asszókat tudtunk legyőzni. Igazából nagyon sokszor fordítanunk kellett, sokszor hátrányból indultunk el. S igazából arra kellene odafigyelnünk, hogy az elejétől fogva maximálisan koncentrálni.”
A keszthelyi vívókra még egy megmérettetés vár. Június 20-26. között Keszthelyen rendezik meg 1200 versenyző részvételével az országos utánpótlás bajnokságot, ahol négy korosztályban fiúk és lányok, egyéniben és csapatban versenyeznek.
Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/8105-sikeresek-a-keszthelyi-vivok