Edzésre fel! Több év kihagyás után a Keszthelyi Feltámadás Cserkészcsapat szervezte meg a Szeptemberi Edzéskereső sportprogramot. A rendezvény az Érték, Örökség, Közösség projektjük egyik eseménye, melyet a Városi Civil Alap pályázatán elnyert támogatásból rendeztek meg.
Több egymás melletti helyszínen tartották a Szeptemberi Edzéskeresőt. Huszonhat edzést láthattak az érdeklődők. A gyermekeket a szüleik kísérték el a programra.
Brekócki Gréta: „Érdekelnek az ilyen sportok és nagyon szeretem a sportot és sok fajtája is járok.” Narr: A Georgikon DSE Kézilabda Egyesület a Mozgás Házában tartott bemutatót a családoknak. Jó a kézilabda utánpótlás helyzete, de további jelentkezőket is várnak.
Klász Karola – edző, Georgikon DSE: „Minimális edzés feladatokat hoztunk, tehát a 20-25 percbe ami belefér, azt próbáljuk itt bemutatni. Kis labdavezetéssel betekintést nyerni ebbe a kézilabdába.”
Megfelelő az utánpótlás a Keszthelyi BFAG Erdész Lövészklubnál is. Sokan felkeresik őket, a szülők és a gyermekek is kedvelik az egyesületet.
Major Veronika – olimpikon sportlövő: “Most ide az edzéskeresőre kitelepültünk fegyverekkel, kitelepültünk különböző érdekességekkel, felszerelésekkel, amiket megtudnák csodálni a látogatók, és ez is egy jó reklám.”
2012-ben tartották az első Szeptemberi Edzéskeresőt, ami akkor a Keszthelyi Kilométerek Egyesület programja volt. Utána még a következő két évben megszervezték az eseményt. Több esztendő kihagyás után a cserkészcsapat vállalta a feladatot.
Bedő Beáta – elnök, Keszthelyi Kilométerek Egyesület: “Azért nagyon örülök, hogy itt lehetek igazából, mert a keszthelyi cserkészek, a 379-es számú Feltámadás Cserkészcsapat volt, az, aki szerette volna ezt a programot újból felkarolni. És ők tulajdonképpen ennek a programnak a főszervezői. Én meg tulajdonképpen segítek az egésznek a lebonyolításában.”
A cserkészek már a korábbi Edzéskeresőkön is kivették a részüket a szervezésből, a munkából. A rengeteg érdeklődő is bizonyította, hogy érdemes volt megtartani a rendezvényt.
Karacsi Gábor – főszervező, a Cserkészlilion Egyesület tagja: “Huszonhat darab kiállító és egyesület van összesen itt a rendezvényen. Sajnos az időjárás nem olyan kegyes volt hozzánk, ezért esőhelyszíneken kellett megvalósítanunk az eseményt.”
A sportágak széles repertoárját ismerhették meg a látogatók az edzéskeresőn, sok esetben a kulisszák mögé is betekintést engedtek az egyesületek.
https://tvkeszthely.hu/hirek/9585-sokan-reszt-vettek-a-szeptemberi-edzeskereson