Somogyi Győző kiállítása Keszthelyen

2019. június 17. (hétfő)

A Balaton, huszárképek és portrék is megjelennek Somogyi Győző festőművész kiállításán. A Kossuth-díjas alkotónak csütörtökön nyílt tárlata a Kis Szent Teréz Bazilikában. A megnyitón köszöntőt mondott dr. Márfi Gyula veszprémi érsek, aki korábban osztálytársa volt a művésznek. A tárlat célja, hogy megismertessék a modern művészetet a közönséggel.
A huszárábrázolásokat tekintik meg az érdeklődők a kiállításon. Somogyi Győző művészetének témáit ugyanis legfőképpen a hadtörténelmi eseményekből merítette, mellette pedig a kereszténységből és a mindennapi életből is megjelennek különböző események. A tárlat először látható Keszthelyen, jelenleg a Kis Szent Teréz Bazilikában található.

„Szeretnénk természetesen népszerűsíteni őt is, és felhívni a figyelmet arra, hogy a modern kornak a nyelvi készségeivel is tudunk újakat mutatni, az emberek számára szép dolgokat, tehát a modern művészet segítségével is tudunk újakat mutatni, szép dolgokat.” – ismertette Tóth Tamás káplán.

A tárlatot ünnepélyes keretek között nyitották meg az intézményben. Köszöntőt mondott dr. Márfi Gyula érsek, akinek osztálytársa volt a művész. Mint elmondta, Somogyi Győző mindig is hithű keresztény volt, ez alkotásain is látszik, hiszen több bibliai esemény illetve alak is megjelenik képein. Kiemelte, a festő alapos munkát végez, sosem csapja össze azt, amin éppen dolgozik. Ezenkívül megjelenik nála a szeretet kinyilvánítása is.

„A Győző nem csak a Mennyei Atyát szereti, meg az Úr Jézust, hanem ő szeret Istennek minden teremtményét is. Beleértve még a fűszálakat is. Ez is azt hiszem főleg a természetet ábrázoló képein vagy az állatokat ábrázoló festményein nagyon jól kivehető.”

Somogyi Győző színes festményein megjelennek a családjának képei is és fellelhetünk olyan eseményeket is, melyek hatással voltak életére. Ilyenek például a Balatonhoz kapcsolódó alkotások. Az 54 kiállított remekmű elnyerte a közönség tetszését, többen voltak rá kíváncsiak az első napon is.

„Egy kicsit ismertem a munkáit. És ezért gondoltam mindenképpen eljövök a meleg ellenére is, hogy megnézzem. Hogy nem tudott eljönni, az egy kicsit csalódás, de azért nagyon sok képpel helyettesíti magát, vagyis mutatja be.” – mondta el Somogyi Ágnes.

A Somogyi Győző munkásságából összeállított kiállítást július 31-ig ingyenesen látogathatják meg az érdeklődők.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6131-somogyi-gyozo-kiallitasa-keszthelyen?fbclid=IwAR3JOqQ3W7dgl3Rch2v7udgxOaaVYIFa-fHMs_EwZzQxldx0W-TDqkyGR48