Önkormányzati gazdasági társaságok múlt évi tevékenységét tekintette át a keszthelyi képviselőtestület a csütörtökön tartott soron kívüli ülésén.
A hulladékkezelést végző KETÉH Kft. beszámolója rámutatott, hogy 2009-ben a kommunális szemét mennyisége 40 százalékkal csökkent az előző évihez képest, mely több mint 5,5 tonnával kevesebb hulladékot jelent. Ez nagyrészt a biológiai hulladékok szelektív gyűjtésének köszönhető, melyet tavaly áprilisban vezetett be a város, és a beszámoló eredményei szerint is beváltotta a rendszer a hozzá fűzött reményeket. A többi szelektíven gyűjtött, újrahasznosítható hulladékfajta (pl. papír, műanyag) mennyisége is jelentősen emelkedett, bizonyítva a keszthelyi lakosság környezettudatosságát. A kft. 6 millió forintos eredménnyel zárta a 2009-es évet.
A Keszthelyi Televízió Kft. 2009-ben jelentős fejlesztést hajtott végre internetes honlapján, melynek látogatottsága egyre emelkedik. A portál naprakész hírekkel és élő online adással szolgál az érdeklődőknek, valamint visszanézhetők a televízió korábban vetített műsorai is. A West-Pannon Audiovizuális Klaszter tagjaként rendszeres műsorcserével a tágabb régió híreit, eseményeit is bemutatja nézőinek. Költségvetését a kft. sikeresen egészíti ki pályázati támogatásokkal, a romló gazdasági helyzet azonban fejlesztések megvalósítását nem teszi lehetővé. A főkönyvi adatok szerint a televízió kiadásai 153ezer forinttal haladták meg bevételeit a 2009. évben.
A Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda nonprofit Kft. tulajdonosi köre 2009-ben átalakult, a vállalkozások helyett a turisztikai egyesületeké lett a főszerep. Keszthely megőrizte vezető szerepét, de lemondott többségi tulajdonáról. A kft. legjelentősebb tavalyi tevékenységei között említi a beszámoló egy új invitatív Keszthely-prospektus és egységes arculatú térségi kiadványok megjelentetését, térségi honlap üzemeltetését, több külföldi és belföldi turisztikai vásáron való részvételt, study tour-ok szervezését és egyéb marketingmunkát. 640ezer forintos adózás előtti eredményt könyvelhetett el a cég 2009-ben.
A Keszthelyi Városüzemeltető Kft. tevékenységében a legeredményesebb a köztisztasági és a távhő ágazat volt 2009-ben, a strandüzemeltetés is pozitív eredményt hozott, az ingatlankezelési üzletág ugyanakkor évek óta veszteséges terület. Összességében a tervezettnél jobban, 13,5 millió forint eredménnyel, a kitűzött terv felett teljesített a kft.
A további témák között ismét tárgyaltak a képviselők egy városi energiaközpont kialakításáról. A Városüzemeltető Kft. elkészítette szakmai anyagát a központ működtetésére, mely a város intézményeinek több mint 30 telephelyén biztosítaná az energiaszolgáltatást, jelentős megtakarítást és kedvezőbb árat elérve ezzel. A város emellett a Környezet és Energia Operatív Program kiírásán támogatásra pályázik az intézmények energetikai korszerűsítésére.
A régóta kihasználatlanul álló, romló állapotú sétálóutcai épület, az ún. Sirály tömb felújításának lehetőségeiről is tárgyalt a testület. Egy már meglevő tanulmányterv figyelembevételével (mely lakásokat és üzlethelyiségeket javasol kialakítani az épületben) a tervezési folyamat elindításáról, a tervező kiválasztásáról döntött a testület.
Zárt ülésen határozott a testület a város tiszteletbeli magisztrátusának bővítéséről. A testületet 2004-ben hozta létre az önkormányzat, tagjai olyan elismert személyek, akik kötődnek Keszthely városához, fontosnak tartják fejlődését, és javaslataikkal, ötleteikkel segítik a városvezetés munkáját. A magisztrátus évente egyszer, Keszthely Város Napja alkalmából ül össze, és véleményezi a városfejlesztési célkitűzéseket, elképzeléseket. Az önkormányzat Keszthely város Tiszteletbeli Magisztrátusának tagjává választotta Dr. Réthelyi Miklós anatómiaprofesszort, a Magyar Tudományos Akadémia tagját, valamint Dr. Török Gábor jogászt, egyetemi tanárt.