Sportolókat és sportembereket tüntettek ki Keszthelyen

2011. február 25. (péntek)

Február 24-én harmadik alkalommal rendezte meg Keszthely Város Önkormányzata a Sportgálát, amelyen a 2010 évi sportolói kitüntetések átadására került sor. A rendezvényen beszédet mondott Borosné Eitner Kinga, az önkormányzat sportügyekért felelős tanácsnoka, Pálinkás Róbert, Keszthely alpolgármestere, a kitüntetetteket köszöntötte Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Keszthely Város Sportjáért” címet – bruttó 100.000.- Ft pénzjutalommal – adományozza megosztva Horváth Imre és Spilák István részére.

Horváth Imre 1956-ban Nagykanizsán született. A Spartacus Sportkör Sakk Szakosztályának versenyzője. Meghatározó szerepe van a sportkör által, az elmúlt évtizedben elért rendkívül sikeres csapatbajnoki szereplésben. Ez idő alatt a sakkcsapat kétszer nyert NB II-es bajnokságot, ezzel feljutva az NB I/B-be, ahol második helyet elérve lehetőség nyílt a csapat részére a hazai legmagasabb osztályban, az NB I-ben való szereplésre. A sakkcsapat az elmúlt két évtized során a bajnoki címeken felül számos dobogós helyezést szerzett, közülük legutoljára a 2009/2010. évi NB II-es sakkcsapatbajnokság során a 3. helyezést. A csapatbajnoki sikereken kívül Horváth Imre számtalan egyéni sakk-versenyen szerzett győzelmet, illetve dobogós helyezést ért el Keszthelyi Spartacus színeiben. Ma is aktívan foglalkozik tehetséges gyermekkel, többek között a tavaly, az Oktatásért Közalapítvány támogatásával megindított Keszthelyi Géniusz Gyermek és Ifjúsági Tehetségműhely keretein belül. Sok fiatal tehetség került ki a kezei alól, akik magas szintű nemzetközi sikereket értek el, ezek közül feltétlenül kiemelendő Mádl Ildikó háromszoros olimpiai bajnok, hatszoros Magyar bajnok teljesítménye.

Spilák István 1952-ben született Badacsonytördemicen, irányítástechnikai műszerész végezettséggel rendelkezik. Az SZ-L BAU Balaton Vívóklub fegyvermestere. Eleinte másodállásban látta el a fegyvermesteri teendőket a vívóklubnál. Nélkülözhetetlen szerepet tölt be a klub életében. Az ország egyik legjobb fegyvermestere. A vívóklub Keszthelyen öt Európa-bajnokságot, egy világbajnokságot és 1991. óta 2-2 országos bajnokságot rendezett, valamint edzőtábort tartott. Spilák István a fenti versenyek technikai berendezéseit, felszereléseit biztosítja, javítja, a termeket berendezi, egy személyben felelős a versenyek technikai lebonyolításáért. A keszthelyi vívó szakosztály kezdő, haladó és válogatott versenyzőinek, valamint a keszthelyi vívóteremnek a technikai felelőse, a fegyverek karbantartója, mestere.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Keszthely Város 2010. év legjobb edzője” címet – bruttó 100.000.- Ft pénzjutalommal – adományozza Bertalan Ákos részére.

Bertalan Ákos 1969. május 7-én született Debrecenben. A Pelso Sportegyesület Keszthely elnöke, edzője, a Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium tanára. Edzői végzettsége van sporttornából, atlétikából, úszásból, kosárlabdából, röplabdából, erőemelésből, kondicionálásból, testépítésből és kung fu-ból. Biológia-testnevelés, illetve pénzügyi-számviteli diplomával rendelkezik. Huszonhat éve űzi a harcművészeteket. Tíz év válogatott szintű kung-fu és kick boksz versenyzés után a súlycsoportja világbajnokaként vonult vissza az aktív versenyzéstől 2000-ben. A Magyar Kung Fu Szövetség Bírói Karának és Utánpótlás Bizottságának elnök-helyettesi tisztségét tölti be. 1994-ben indította el saját kung-fu iskoláját a térségben, amely azóta számos bajnokot adott a magyar sportnak. 2010-ben Országos bajnokságokon felnőtt korcsoportban versenyző tanítványai 11 aranyérmet, 3 ezüstérmet és 2 bronzérmet szereztek. A Kick Boksz Világkupán tanítványai 1 ezüst és két bronzérmet szereztek. Három válogatott szintű sportoló edzője 2010-évben.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Keszthely Város 2010. év legjobb utánpótlás edzője” címet – bruttó 100.000.- Ft pénzjutalommal – adományozza Péter Csaba részére.

Péter Csaba 1968-ban született Marcaliban. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán végzett testnevelés-biológia szakos tanárként, illetve atlétika edzőként, valamint a Janus Pannonius Tudományegyetemen testnevelés szakos tanári egyetemi végzettséget szerzett. Jelenleg a Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola tanára. A Keszthely Városi Diáksport Egyesület triatlon-duatlon edzője. A Somogyszilen, Jászberényben és Kaszón rendezett Országos Duatlon Ranglista versenyek eredményei alapján az összesített ranglistán az ifjúsági korosztályban induló Kovács Márton 2. helyezést, gyermek kategóriában Péter Brúnó 6. helyezést, szintén ifjúsági korcsoportban Papp Diána 7. helyezést ért el. Eredményeik alapján aranyjelvényes (korosztályos első osztályú) minősítést szereztek. A Kerékpár Diákolimpia Országos Döntőjén Papp Diána az Időfutamban 1. helyezést szerzett, Péter Brúnóval együtt a Mezőnyversenyben és az Összetett versenyben is dobogóra állhattak. Kiss Dániel nevű tanítványa tagja volt az országos 4×800 m-en 1. helyezett váltó csapatnak, valamint a 2. helyezett 4×1000 m-es csapatnak. Kiemelkedő eredményeket értek el a következő tanítványai: Csepeli Gábor, Baráth Tamás, Szeiler Mátyás, Cziráki Tamás, Berke Dávid és Berke Adrienn, aki részt vett a 2007-es Juinior Duatlon Világbajnokságon is, valamint 2008-ban a Jó tanuló jó sportoló kitüntető cím díjazottja volt. Az elmúlt 15 évben Péter Csaba tanítványai 20 db aranyjelvényes minősítést szereztek duatlon sportágban.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Keszthely város 2010. év legjobb felnőtt női sportolója” címet – bruttó 100.000,- Ft pénzjutalommal – adományozza Pintérné Kovács Márta részére.

Pintérné Kovács Márta 1962-ben született Tapolcán, itt indult el sakkversenyzői pályafutása is. A középiskolai évei után Budapestre került és a Tungsram sakkcsapatának versenyzője volt, majd Zalaegerszegre került és a Csuti sakkcsapatának versenyzőjeként folytatta pályafutását. 1990-ben került Keszthelyre a Spartacus Sportkör Sakk Szakosztályához versenyzőként és edzőként. Az olimpiai 5. helyezett sakkozó, Horváth Ádám felkészítője. 2010-ben A Magyar Női Sakkbajnokságon 8. helyezést szerzett, tagja volt a NB II-es sakkbajnokságban bronzérmes sakk csapatnak. Női Nemzetközi Mester. A Zala Megyei I. osztályú Sakk-csapatbajnokságban 3. helyezést szerzett a keszthelyi csapat tagjaként. Immár 20 éve részese a Keszthelyi sakk-életnek. Napjainkban már kevesebbet versenyez, túlnyomó részben oktatói, edzői tevékenységet végez, többek közt a vonyarcvashegyi általános iskolában foglalkozik a sakk oktatásával.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Keszthely város 2010. év legjobb felnőtt férfi sportolója” címet – bruttó 100.000,- Ft pénzjutalommal – adományozza File Mátyás részére.

File Mátyás 1991. február 18-án született Veszprémben. A szigligeti általános iskolában kezdte tanulmányait, a középiskolát Vajda János Gimnáziumban végezte, jelenleg a Pannon Egyetem Georgikon Karának hallgatója. 2000-ben kezdett vívni a Balaton Isover Vívóklub színeiben. Az első komoly versenye a 2003-as Gyermek Országos Bajnokság volt, ahol bronzérmes helyezést szerzett. Ezután került Borosné Eitner Kingához, jelenlegi, edzőjéhez, mesteréhez. 2007-ben lett először tagja a magyar válogatottnak. 2010-ben a Junior Országos Bajnokságon egy 2. és egy 5. helyezést szerzett. A Felnőtt Országos Bajnokságon egy 2. és egy 6. helyezést szerzett. Az országos Junior Válogató versenyen egy 1. és egy 3. helyezést szerzett. Az országos Felnőtt Válogató versenyen egy 3. helyezést, egy 5. helyezést és két 6. helyezést szerzett. A Bakuban rendezett Junior Világbajnokságon csapatban 1. helyezett volt. Felnőtt válogatott, részt vesz a Heraklész programban.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Keszthely város legjobb csapata” címet – bruttó 100.000,- Ft pénzjutalommal – adományozza a BEFAG Erdész Lövészklub Futócéllövő Csapata részére.

A BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub Magyarország egyik legsikeresebb lövészsporttal foglalkozó egyesülete. 49 éves múltra tekint vissza, 1962-ben egy kispuskás lövészcsapattal alakult meg a klub, melynek történetében kiemelkedő versenyzők voltak: Füle Szilveszter, Keczeli Zoltán, Kovács Kálmán, Csanaki Rita, Keczeli Bianka, Ángyán József. Zala Megye XX. század legjobb sportolója választáson Keczeli Zoltán 2. helyen végzett. Zala Megye Közgyűlése Nívódíjjal ismerte el az egyesület munkásságát. A BEFAG Erdész Lövészklub Futócéllövő csapata a Magyar futócéllövő országos bajnokságok legeredményesebb, legtöbb olimpiai pontot szerző csapata volt. 2010-ban országos bajnokságon 11 bajnoki címet szereztek csapatversenyben. Borsos Bence és Homola Kristóf képviselték a klubot a Münchenben megrendezett világbajnokságon.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Keszthely város 2010. év legjobb ifjúsági leány sportolója” címet – bruttó 40.000,- Ft pénzjutalommal – adományozza Cséby Flóra Hanna részére.

Cséby Flóra Hanna 1996-ban született Zalaegerszegen. A Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola 8. osztályos tanulója, a Keszthelyi József Attila Vitorlás Sportegyesület sportolója. 9 éve vitorlázik, 2005. óta a Keszthelyi József Attila Vitorlás Sportegyesület versenyzője. Optimist hajóosztályban versenyez. 2010-ban az Agárdon megrendezett Országos Bajnokságon 24. helyezett volt. A Lengyelországban megrendezett Európa bajnokságon 62. helyen végzett. A Pulában megrendezésre került Mikulás Kupán 61. helyezést ért el. 2009-2010. években a válogatott keret tagja volt. Kiemelkedő eredményei miatt 2010-ben is javasolta klubja Keszthely Város 2009. év legjobb ifjúsági leány sportolója címre.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Keszthely város 2010. év legjobb ifjúsági fiú sportolója” címet – bruttó 40.000,- Ft pénzjutalommal – adományozza Kónya Gábor részére.

Kónya Gábor 1995-ben született Zalaegerszegen. Az általános Iskolát a Csány-Szendrey ÁMK-ban végezte, 2010. szeptemberétől a Vajda János Gimnázium tanulója. A Keszthely Városi Diáksport Egyesület igazolt atlétája 2007. óta. 2010-ben az Országos Bajnokságon 100 m gátfutás versenyszámban 2. helyezett, 300 m gátfutás versenyszámban 10. helyezést ért el. A Fedettpályás Országos Bajnokságon 60 m gátfutás versenyszámban 3. helyezett volt, a Budapest Bajnokságon szintén 60 m gátfutás versenyszámban 1. helyezést szerzett. Válogatott viadalon 100 m gátfutás versenyszámban 3. helyezést szerzett. A serdülő válogatott tagja volt, aranyjelvényes (korosztályos első osztályú) minősítéssel rendelkező sportoló.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a „Jó tanuló, jó sportoló” címet – bruttó 40.000,- Ft pénzjutalommal – adományozza Kéri Kata részére.

Kéri Kata 1996-ban született Keszthelyen. Már óvodás korában balettozott, az atlétikával az Egry József Általános Iskolában ismerkedett meg, ahol már szép eredményeket ért el. Jelenleg a Vajda János Gimnázium tanulója, a Keszthely Városi Diáksport Egyesület versenyzője. Többszörös megyei győztes távolugrásban. Az Országos Serdülő Bajnokságon 4. helyezett volt, a Fedettpályás Országos Bajnokságon távolugrás versenyszámban 5. helyezést szerzett. Részese a kiemelt távolugró tehetségekkel foglalkozó „Puma” programnak. Tanulmányi eredménye a 2009-2010-es tanévben: kitűnő.