Szabadulószoba nyílik a Balatoni Múzeumban

2020. október 29. (csütörtök)

Már szabadulószobában is tanulhatnak és szórakozhatnak az érdeklődők a Balatoni Múzeumban. Az interaktív kalandjáték során a résztvevők megismerkedhetnek a Festeticsek életével is. A új attrakciót ma mutatta be a sajtónak a múzeum vezetősége, ahol elhangzott, a játék hozzájárul ahhoz, hogy a Balaton mind a négy évszakban kiemelt turisztikai térség legyen. A szabadulószoba a Festetics-örökség projekten belül valósulhatott meg mintegy 50 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból.

A második világháború utáni hangulatot adja vissza a Balatoni Múzeum új attrakciója. A szabadulószobában a Festeticsek élete, hozzájuk köthető történetek köszönnek vissza. Az interaktív kalandjáték párok vagy csapatok számára nyújt igazi élményt, akiknek sokat kell együttműködniük. A program 14 év felettieknek középiskolásoknak, cégeknek és baráti társaságok számára is ajánlják a szervezők. A játéknak több célja is van.

„Egyrészt a turisztikai vonzerő növelése ugye a térségben, a szezonalitás kitolása, másik, meg a múzeum szempontjából, hogy ugye mi tudásátadási színhely is vagyunk. Tehát nem egy olyan szabadulószoba, kalandjáték, ahol élvezzük, de plusz tudást nem kap, itt kap plusz tudást is a játékos. tehát van egy múzeumpedagógiai vonala is, hiszen ez fontos célkitűzés.” – ismertette Németh Péter a Balatoni Múzeum megbízott igazgatója.

A szabadulószobát szerda délelőtt mutatták be a sajtónak. Dósa Zsolt, Keszthely Városstratégiai Bizottságának elnöke hangsúlyozta, a városvezetés számára kiemelten fontos a Festetics-örökség támogatása, melyhez ez a projekt is hozzájárult. A pályázat keretében megvalósuló helyiség mintegy 50 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból jöhetett létre.

„Érdemes Keszthelyre jönni már csak ezért is. És ezzel is úgy gondolom, hogy több ember látogat el a városba, több ember jön a környékre, és hogyha térségben gondolkodunk, ez nem csak Keszthelynek, hanem Keszthely térségének is azt hiszem, hogy egy nagyon fontos állomása, ezért ez a pályázati úton elnyert közel 50 millió forint én azt hiszem, hogy jó helyre került.”

A szabadulószoba kialakításának alapjául szolgáló forgatókönyvet Tar Ferenc történész írta meg.

„A fiatalok nagyon kreatívan dolgozták föl és sok játékot vittek bele. Én találkoztam olyan diákokkal, akik közel egy órát eltöltöttek itt és nagyon élvezték. Nagyon örülök annak, hogy az, amit én ehhez hozzátettem, az hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek ne csak játszanak itt, hanem tanuljanak is.”

Az interaktív kalandjáték a múzeum nyitva tartásától függetlenül vehető igénybe november 2-tól.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7542-szabaduloszoba-nyilik-a-balatoni-muzeumban