Szent Erzsébet élete elevenedett meg

2024. június 7. (péntek)
KesztHelyi identitás

Az Árpádházi-királyleányokról, közülük is Szent Erzsébetről tartottak interaktív előadást a Csány-Szendrey Általános Iskola tanulóinak. A programot a Keszthelyi Nemzeti Kör szervezte. A rendezvényen a Musica Antiqua Együttes működött közre. A későbbiekben további királyleányok életét is bemutatnák a fiataloknak.

Az Árpád-házi királyleányokat, Erzsébetet, Margitot, Piroskát, Ágnest, Kingát és Jolánt mutatták be a csányisok segítségével a rendhagyó történelemórán. A Nemzeti Kör korábban a Sétáló utcára szervezett megemlékezést Európa védőszentje, Szent Erzsébet tiszteletére, ám úgy gondolták, most kifejezetten a diákok körében szeretnék népszerűsíteni a példamutató életű, könyörületes és nagylelkű hölgyeket.

„A Musica Antiqua Együttest megkértük, hogy muzsikáljanak, talán érdekesebb a gyerekeknek. Azonkívül ismeretségi alapon. Ezek a gyerekek segítettek nekünk a Pilvax kávéházban, eljöttek oda énekelni. És azt gondoltuk, hogy valami módon megjutalmazzuk őket, elhozzuk ezt a kis produkciót nekik, hátha tetszik az egész és egy kicsit meg is ismertetjük egy kicsit Szent Erzsébet életével őket.”  – mondta el Töttő Vilmosné szervező, a Nemzeti Kör tagja.

Az eseményen szó esett Szent Erzsébet életéről születésétől kezdve haláláig. Elhangzott, Erzsébet Európában közismert, közkedvelt személyiség, ezért tisztelik a kontinens védőszentjeként. Jóságáért, kedvességért békességteremtő készségéért, a megpróbáltatások idején béketűréséért, Istenfélelméért, a szegények és betegek gondozásáért már életében szentként tiszteltek. Sírja zarándokhellyé vált, ahol betegek csodás gyógyulása következett be. Hűséges, szerető feleség, példamutató anya és áldozatkész betegápoló volt. A programon két népdal is felcsendült, mely nevéhez köthető. Az Árgyélus kismadarat a legenda szerint dadája énekelte neki sokszor, a Madárka madárkát pedig halálos ágyán dalolta. Ezeket a csányisok is megtanulták.

„Nagyon szeretik a gyerekek a népdalokat. Éppen ezért könnyű volt készülnünk erre a rendezvényre. Általában, főleg alsó tagozatban könnyen megnyerjük a gyerekeket dalokkal, versekkel mesékkel. Így pont ezért nem okozott ez nehézséget. A virágénekek, madarakról szóló dalok mindig nagy élvezetet jelentenek nekünk.” – osztotta meg Gyulassyné Nagy Henriett pedagógus.

Az esemény végén minden osztály kapott egy-egy tálca „Erzsébet-süteményt”. Ez is arra utalt, hogy a szent sokaknak adományozott szívből. A Nemzeti Kör a későbbiekben is szívesen szervez hasonló rendezvényt a többi királylány életéhez kapcsolódóan. Úgy vélik, méltatlanul elfelejtődtek azok a hölgyek, akik életükkel példaként állhatnak előttünk.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

Képek