50 éves érettségi találkozóra gyűltek össze az egykori diákok a VSZK-ban. Ez a 44 fős osztály volt az, melynek tagjai először érettségiztek a keszthelyi épületben. Sokan szakmában maradtak, de az élet más területére is kerültek a volt VSZK-sok. A régi naplót is fellapozták és az emlékeket is felidézték az intézményben.
Pénteken délután érkeztek meg egykori iskolájukhoz a jubiláló osztálytársak. 1970-ben, azaz 51 éve tették le az érettségit. A VSZK történelmében ők voltak az első osztály, akik itt vizsgáztak. A járvány miatt jubileumi találkozót az idei évre kellett halasztaniuk. Az öregdiákokat Fisli István igazgató köszöntötte az épület előtt. Egy földszinti osztályterembe invitálta az osztálytársakat. Az egykor 44 fős osztályból 21-en érkeztek meg a találkozóra.
„Nagyon csodálatos, nagyon jó oktatóink, nagyon jó pedagógusok, és a dr. Horváth József volt az igazgató. Nagyon csodálatos, nagyon nagy szeretettel gondolunk vissza.” – mondta el Húsvéth Ferencné Bencsik Zsuzsa szervező.
Az osztály az első három évben Hévízre járt a Petőfi utcai intézménybe. Az utolsó évben kerültek át Keszthelyre. Az összetartó közösségben nem csak barátságok, szerelmek is születtek. A társaságban két házaspár is van. Kővári Magdolna és Vörös Zoltán kifejezetten az az osztálytalálkozó miatt utazott haza Bécsből.
„Diákszerelem és azóta együtt vagyunk, együtt élünk család, mindenki. A férjem felszolgálóként végzett és szakácsként, szakmában dolgozunk még mindig, de Ausztriában élünk. Egy panziót bérel a lányunk és ott dolgozunk, ott vagyunk együtt.”
Az osztálytalálkozón Fisli István igazgató mutatta be a jelenlegi oktatást. Válaszolt a felmerülő kérdésekre is. Elmondta, nagy öröm a számára minden találkozó, amelyen egykori VSZK-sok gyűlnek össze. A jubiláló csapat felkérésének viszont kifejezetett boldogan tett eleget.
„Az a tapasztalatom, hogy az egykori VSZK-sok nagy örömmel és jó szívvel gondolnak az egykori iskolájukra. És ezt most is tapasztalom, azt a szeretetet, amit felém is és az intézmény felé is sugároznak és érdeklődnek, hogy napjainkban mi az ami változott az ő időszakukhoz képest, mi az ami más, hogyan zajlik a képzés. tehát látszik, hogy az érdeklődés az megmaradt továbbra is 50 év után is az intézményünk iránt.”
A találkozón előkerült a régi napló is, amit érdeklődve lapoztak át az egykori osztálytársak.
Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/8390-szeretnek-ujra-visszajonni-mint-vendeglatos-kisdiak-50-ev-utan-is