Szilveszteri őscsobbanás

2019. január 3. (csütörtök)

Az idén még az időjárás is kedvezett a szilveszteri őscsobbanás résztvevőinek. A hagyományos balatoni fürdőzés sokakat csalt a Sziget -fürdőre. Akik fürödtek azt mondták nem kell más a 2 fokos vízben való fürdéshez, mint elszántság, bátorság és egy kis edzés.
Kíváncsian várták a Szigetfürdőn az emberek december 31-én a szilveszteri fürdőzésre vállalkozókat. Az őscsobbanásnak már hagyománya van Szilveszter napján. Ilyenkor nem csak vastag télikabátban sétáló, álldogáló embereket lehet látni. Póló, rövidnadrág és strandpapucs. Már ami a bátrakat illeti. A merülés előtt egy gyors köszöntés. Majd lekerülnek a melegítők, pólók és irány a két fokos víz, hogy a Balaton jótékony hatására, a víz tiszteletére és a közösség fontosságára felhívják a figyelmet.Koccintottak a sikeres óévre és a még sikeresebb új évre.

„A megszokott volt fürdeni, hét éve csinálom, de négy éve van ez a szervezett program amit csinálunk és mindenkinek köszönöm aki segített benne. Hát nagyon kellemes a víz és hála Istennek jó időn van, a jó Isten megadta nekünk, hogy a 2018-t itt a barátokkal, mindenkivel boldogságban tudjuk ünnepelni és hát teljesen jó időben.” -mondta Ferenczi Ottó szervező.

Az év utolsó fürdésére évről évre többen vállalkoznak. Akadt olyan csobbanó aki Budapestről utazott Keszthelyre, hogy csatlakozzon a bátor fürdőzőkhöz.

„Nagyon szépen köszönöm Keszthely városának ezt a meghívást, ezt az indíttatást. Második éve vagyok itt ezen a jeges vizes fürdőzésen és boldog új évet mindenkinek! Nem kell hozzá egy kis edzés, hogy valaki kettő fokban fürödjön? Hát nekem egyszerű a történetem. Mióta úszom nem fázom. Erre én nem készülök, spontán jövök bele, amúgy kell. Mindenkinek azt tudom javasolni, akik nem úgy születtek mint én, azért vizsgáltassák ki magukat orvosokkal és készüljenek.”- adott jótanácsot Volecz Imre, aki Budapestről érkezett.

A bíztató kíváncsi emberek között akadt olyan aki nem csak a víz szerelmese, hanem a vízen tölti a fél életét is hajóskapitányként, mégsem vállalkozna egy téli merülésre.

„Mindenképpen lett volna hozzá egy kicsit kedvem, csak én jobban szeretek a víz tetején lenni mint a víz alatt, de erről a fürdésről az jut az eszembe, hogy jó lenne idehozni egy-két hajót és ezek a bátor emberek, ezek a vasemberek egy kicsit a hajó alját lepucolnák, hogy jobban tudjon siklani újra tavasszal amikor megkezdjük a szezont.”- mondta jó humorral Nyárádi Zoltán.

A szilveszteri őscsobbanással a Balaton imádó sport emberek megmutatták hogyan lehet a strandon nyári hangulatot teremteni télen is.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/9349/szilveszteri-oscsobbanas/?fbclid=IwAR2iELxJW1FgoV13a9YlRe2z83RbR_X494Kbpuy_0pteLMl3qMPtjMon0-0