Színes programokkal készülnek a város 775 éves jubileumára

2022. március 21. (hétfő)

775 éves Keszthely. A jubileumhoz kapcsolódóan egész éven át programokat szerveznek a városban. Az idén helikoni év is lesz, több ezer diák érkezik a városba a tavasszal. A tervezett eseményekről és az újdonságokról sajtótájékoztatón számolt be Keszthely vezetése.

A Festetics örökséghez méltó módon szeretnék megünnepelni a jubileumi város napját Keszthelyen. A pünkösdi hétvégén kulturális programokkal, Charlie nagykoncerttel és közös tortázással várják az érdeklődőket. A nagy sikerre való tekintettel idén is meghirdetik a Keszthely Város Tortája versenyt. Az eseményeken túl infrastrukturális fejlesztések is lesznek.

„Helyi civil szervezetek, helyi ifjúsági szervezetek kezdeményezésére, együttműködésével meg tudunk valósítani, létre tudunk hozni egy teljesen új közösségi teret. Ezt a helyszínt pedig a jelenlegi VSZK-nak az alsó, buszmegálló felöli kerítését fogjuk teljesen átalakítani, ahol egy új közösségi tér fog kialakulni, okospad fog kialakulni, illetve minden olyan szükséges eszköz, ami ahhoz kell, hogy valóban egy élő, és egy mai kor kihívásainak megfelelő közösségi tér legyen.” – tájékoztatott Nagy Bálint, Keszthely polgármestere.

Keszthely az elsők között csatlakozott a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa projekthez. A program keretében csaknem 100 millió forint támogatás érkezett a városba. A jubileumi évben több újdonsággal is készülnek. A Hello Keszthely alkalmazásban létrejön egy helytörténeti rovat, ahol egész éven át különböző kihívásokat lehet teljesíteni.

„Erre a helytörténeti rovatra olyan játékokat, olyan kvízeket fogunk szervezni, ami tulajdonképpen egy egész évben zajló jubileumi játék lesz majd a Hello Keszthely applikációban. Ennek a teljesítői akár azt a Beszélő városok, keszthelyi történetek elnevezésű könyvet is megszerezhetik, ami szintén az EKF-es projektből idén kerül megvalósításra. Erre is lesz egyébként egy digitális fejlesztésünk, ugyanis egy 3D virtuális túrát fogunk a könyv tematikája alapján lefejleszteni az applikációban.” – emelte ki Kovács Szabolcs, polgármesteri turisztikai tanácsadó.

Az idén ismét Helikoni Ünnepségekre várják a középiskolásokat. A Dunántúl legnagyobb művészeti vetélkedője két évvel ezelőtt a járvány miatt elmaradt. A jelentkezés már zajlik, eddig 100 iskola több mint 2000 diákja regisztrált. A szervezők célja, hogy évről évre újdonságokkal szolgáljanak, ezúttal a helyi együtteseket is bevonják a programba.

„Idén 6 helyszín lesz, 20 kategória van, nagyjából 400 rendezvény lesz, élő rendezvény, ami megtekinthető. Idén a helyiek is sokkal inkább be lesznek vonva, tehát lesz olyan rendezvény, lesz olyan helyszín, ami kifejezetten a helyi művészeti csoportoknak való. Talán a város is sokkal inkább a magáénak érzi, nem mintha eddig nem érezte volna magáénak, hiszen itt napokon keresztül semmi másról nem szól a belváros mindig.” – tette hozzá Szálinger Balázs, a Helikoni Ünnepségek „Irodalmi Alkotás” kategóriafelelőse.

A kulturális programok mellett sportrendezvények is lesznek. Ismét Keszthelyen szervezik meg a Pünkösdi Regattát és elstartol a Keszthelyi Kilométerek futóverseny is.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8930-szines-programokkal-keszulnek-a-varos-775-eves-jubileumara